Az MSZP szombati választmányi ülésén Gyurcsány Ferenc az adó- és a szociális rendszert érintő, kormányzati elképzeléseket ismertette. Kormányzati forrásaink szerint a most elkészült csomag az elmúlt húsz év legnagyobb átalakítása az adó- és járulékrendszerben, illetve a szociális rendszerben.
Az átalakítás célja nemcsak a pillanatnyi válságkezelés, hanem a kedvezőbb versenyképességi feltételek megteremtése is a válság utáni helyzetre, vagyis hosszabb távra. A VH úgy értesült, hogy a társasági adót és járulékokat a kormány a szlovákiai és csehországi szintje alá csökkenti, ami nyilván fokozza majd a hazánkba irányuló tőkebefektetéseket és vele a munkahelyteremtést.
S mivel immár eldöntöttnek tekinthető, hogy a személyi jövedelemadó két kulcsa 19, illetve 38 százalék lesz, s mert az adózók kilencven százaléka az alsó kategóriába kerül, ez voltaképpen közelít az egykulcsos szlovákiai megoldáshoz, miközben a magasabb jövedelmek esetében megőrzi a progresszivitást. Az egyensúly fenntartása érdekében emelik az áfát, amely egységesen 23 százalékos lesz. Kormányzati számítások szerint mivel az infláció alacsonynak ígérkezik, s a kereslet a válság folytán csökken, az emberek kevésbé érzik meg ezt az emelést, hiszen a kereskedők inkább árcsökkentéssel próbálják növelni eladásaikat. Pár százalékkal emelkedik a jövedéki adó is. Még tart a vagyonadó bevezetésének előkészítése, s az elképzelések vitája.
Ugyancsak megtudta a VH, hogy a családi pótlék adóköteles lesz, vagyis beépítik az adóalapba. Ez megint csak elsősorban a magasabb jövedelműeket érinti. Határozottan állították kormányforrásaink, hogy 80 ezer forintig marad a 13. havi nyugdíj, tehát a nemrég bevezetett rendszer. A módosításokat részben július 1-jétől, részben januártól vezetik be.
Összességében a VH tudtával 250 milliárdra tehető a csomag révén az állami kiadáscsökkentés. Lapunknak kormánykörökben elmondták, hogy alaptalanok a híresztelések az MSZOSZ-szel való ellentétekről, s hogy még a hét második felében sor kerül az érdekegyeztető tanács ülésére. A kormány mindenképpen szeretne hosszú távú nemzeti megállapodást elérni.
Az MSZP választmánya támogatja, hogy csökkenjenek a munkára rakodó terhek, a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási terhelés – mondta Simon Gábor, a testület elnöke a már említett zárt ülés után. A választmány szerint három területen, az adó-, a szociális és a nyugdíjrendszerben van szükség lényegi szerkezeti átalakításra. Hozzáfűzte: olyan szerkezeti átalakításra van szükség, amely biztosítja, hogy kisebb kiadásokkal is működtetni lehessen az országot, de mindemellett figyelni kell arra is, hogy egyszerre érvényesüljön a szociális igazságosság és biztosítsák a versenyképességet. A választmányi elnök szerint a bérre, a munkára rakodó terheket csökkenteni, míg a fogyasztási terheket növelni kell, ezzel is ösztönözve a megtakarításokat. Egy kérdésre válaszolva Simon Gábor közölte, a választmány ülésén napirenden kívül szó volt Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatásáról. A választmány erzsébetvárosi delegáltja ismertette a helyi szervezet támogató álláspontját – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy erről a választmány nem folytatott vitát.
Az MSZP választmánya egyetért Gyurcsány Ferenc pártelnökkel abban, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök tisztességtelenül járt el, amikor a bűnözéssel kapcsolatos etnikai összefüggéseket emlegetett – mondta sajtótájékoztatóján Simon Gábor. „Lehet, hogy azt gondolja Orbán Viktor, hogy ez népszerű, lehet, hogy ez szavazatot hoz, de hozzá kell tenni, hogy tisztességtelenséggel nem szabad támogatást szerezni” – fogalmazott a kormánypárti politikus a választmány soron kívüli, a miniszterelnök részvételével tartott zárt ülése után. Simon Gábor szerint a magyarországi cigányság helyzete, az ebből fakadó feszültségek, gondok nem lehetnek a politikai zsákmányszerzés alapjai. Sem a közbiztonság ügyét, sem társadalmi feszültségeket nem szabad pártérdekek szolgálatába állítani – mondta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!