Hamid Karzai afgán elnökkel találkozott szombaton Richard Holbrooke, az új amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja, aki tényfeltáró körutat tesz a térségben. A mostani találkozó volt az első közvetlen kapcsolatfelvétel az afgán államfő és az új amerikai elnök, Barack Obama kormányzata között – több mint három héttel Obama beiktatása után.



Mindez azt jelzi, hogy Karzai már korántsem élvezi azt a kivételezett helyzetet, mint az előző elnök, George W. Bush idején. Holbrooke és Karzai megbeszéléséről részleteket nem hoztak nyilvánosságra. Az új elnök hivatalba lépése óta a két ország viszonya feszültté vált: Obama a múlt héten úgy jellemezte Karzai kormányát, hogy „nagyon eltávolodott” népétől, külügyminisztere, Hillary Clinton pedig „narkóállamnak” nevezte Afganisztánt. Washington és szövetségesei nem egyszer tettek szemrehányást azért is az afgán elnöknek, mert az országban virágzik a korrupció és gyakorlatilag a fővároson kívül nem működik hatékony kormányzati rendszer.
Karzai egy pénteki tv-interjúban elismerte: az új amerikai elnök beiktatása óta eltelt több mint három hétben nem beszélt Obamával. „Feszültség van az afgán kormány és az Egyesült Államok között a polgári áldozatok, a letartóztatások, valamint az éjszakai razziák és házkutatások miatt” – mondta az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban. „Afgán gyerekek halnak meg a bombázásokban” – tette hozzá.
A térség gondjaival közelebbről most ismerkedő Holbrooke pénteken afgán miniszterekkel, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, parlamenti képviselőkkel és külföldi diplomatákkal tárgyalt. Az amerikai diplomata, aki a boszniai háborút lezáró béke közvetítőjeként vált ismertté, előzőleg Pakisztánban járt, Kabulból pedig Indiába utazik tovább. Az új amerikai elnök külpolitikája egyik prioritásának tekinti Afganisztánt, és a várhatóan a napokban dönt az ottani amerikai alakulatok 25-30 ezer fős megerősítéséről. Az ázsiai országban jelenleg mintegy 70 ezer külföldi – köztük 37 ezer amerikai – katona harcol a fundamentalista tálib felkelőkkel a NATO-irányítású nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) és az amerikai vezetésű Tartós Szabadság hadművelet keretében.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!