Kommentár

Ketten nyilvánították magukat a  keddi izraeli választások győztesének, vagyis senki sem nyert, igaz, egyelőre nem is vesztett. A két fő rivális, a hajszálnyi előnyt szerzett Livni és a jobboldal összfölényét hangoztató Netanjahu most előbb a szélsőséges (nevető?) harmadik, Lieberman tizenöt mandátumáért vetélkedik, majd netán nagykoalícióra kényszerül. Volt ilyen már korábban, a Munkapárt és a Likud alkudott meg a ciklus félidejében cserélendő miniszterelnökben, de ez a mai körülmények közt nyilvánvalóan csak a választási patthelyzet meghosszabbítása. Lévén a kneszetben jobbra billenő mérleg, Netanjahu aligha lesz engedékeny, s főleg kompromisszumkész. A kormányalakításra felkérő Peresz államfő pedig személyes részvevője volt a korábbi alkunak, ha valaki, ő tudja, mennyi rugalmasság szükségeltetik ilyen felemás kormányzáshoz.
A lényeg persze az, hogy az izraeli közvélemény jórészt kiábrándult a békefolyamatból, amely régóta van holtponton. Hiszen az a palesztin partner, akivel meg lehetne egyezni nem elég erős a maga hátországában, s aki viszont az, azzal nem lehet tárgyalni. S hiába próbálta – nem is sikertelenül – a gázai hadművelettel Izrael meggyengíteni a Hamászt, ez nem erősítette meg Abbászt és Fatahját. S az utóbbi nem is merne izraeli katonai támogatással térni vissza a gázai hatalomba. Holtpont ez is a javából. A Hamásszal küszöbön álló másfél éves tűzszünet sem előre, hanem inkább visszalépés, bár talán ezúttal talán jobban meg lehet gátolni az Izraelt elismerni nem hajlandó iszlamista szervezet újbóli titkos felfegyverzését. (A hazai közéletben a gázai hadművelet körül dúló vitákban rendre figyelmen kívül hagyják az alapvető tényt: a Hamász nem akar önálló palesztin államot, sőt arab államokat sem, hiszen célja az iszlám kalifátus. Ha akarna, az Izrael által kiürített Gázában mintaállamot létesíthetne, s számíthatna óriási nyugati segítségre, ehelyett terrorista- bázist létesített).
Csakhogy ezek a holtpontok megfeleltek a térséggel – iraki kalandja kínos alakulása nyomán – egyre kevésbé törődő Bushnak, de nem Obamának. Az új amerikai elnök elődjével ellentétben nem háborúkkal szeretné átformálni a Közel-Keletet, hanem békejobbot nyújtva, történetesen annak a Teheránnak is, amely a Hamász fő támogatója, s Izrael fő ellensége. Vagyis akár Livni, akár Netanjahu alakíthat kormányt, s ha kiegyezni kénytelenek is, Obama csak úgy tud kimozdulni a közel-keleti holtpontról, ha az izraeli politika vele mozdul. Nem véletlen, hogy a Fehér Ház új lakója éppen azt a Clintont választotta külügyminiszterének, akinek exelnök férje megnyugtatólag hathat az iráni nyitástól nyugtalan izraeliekre. A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!