Hétfőn haladéktalanul megbeszélést kezdeményez a Békés megyei
önkormányzat fideszes elnöke Székely Tamás egészségügyi miniszterrel,
miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi
tárcavezető ágyszámokra vonatkozó határozatát. Ezzel a döntéssel
Domokos László szerint új helyzet állt elő.


Domokos szerint Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter ágyszámokra vonatkozó 2007-es miniszteri határozatának következményeként a megyei intézményeknél összesen 2,5 milliárd forint veszteség keletkezett, ami azóta is kihat a betegellátásra. A Legfelsőbb Bíróság (LB) decemberben jogerősen hatályon kívül helyezte Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter azon határozatát, amely a Békés megyei önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények ágyszámcsökkentéséről rendelkezett. Domokos elmondása szerint a jelenlegi egészségügyi miniszterrel, Székely Tamással kezdeményezett egyeztetés célja, hogy a egészségügyi kormányzat állítsa vissza a 2007. március 1-je előtti állapotot, vagyis a korábbi ágyszámokat és a hozzájuk kapcsolódó finanszírozást.
Az Egészségügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint a Legfelsőbb Bíróság (LB) februári döntése nem kötelezte új eljárásra a minisztériumot. Mint írják, a Fidesz állításával szemben az Alkotmánybíróság (AB) még tavaly szeptemberi döntésében kimondta, hogy a kórházi kapacitásokat szabályozó 2006-os törvény egésze nem sérti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Az AB tavalyi döntése ezenfelül visszamenő hatályú rendelkezést nem tartalmazott, kizárólag a jövőre nézve tett megállapításokat. Így a 2006-os törvény alapján megkötött kórházi finanszírozási szerződések és intézményi kapacitás elosztások az AB döntése szerint fennmaradtak. A tárca az AB útmutatása alapján átdolgozta az egyes egészségügyi tárgyú törvények rendelkezéseit, melyek 2009. január 1-én léptek hatályba. A LB két februári döntése nem kötelezte a minisztert új eljárás végrehajtására, hiszen január elsejétől a jogszabályi háttér megváltozott, így már nem teszi lehetővé a miniszter számára a határozatok újbóli meghozatalát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!