„Gyurcsány Ferenc és kormánya kudarcot kudarcra halmoz. Képtelenek
kezelni a válságot, csak szöveg van, de érdemi, az emberek életét
könnyítő intézkedés semmi. Sőt, most újra adót akarnak emelni, amivel
tovább súlyosbítják az ország helyzetét” – reagált az MSZP választmány
ülése után elhangzottakra Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes
szóvivője.
Mint hangsúlyozta, pártja változatlanul azt követeli, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok védelmét. „Ma Magyarországon romokban hever a közbiztonság. Tűrhetetlen, hogy a kormány nem tudja garantálni az emberek biztonságát, a védelem mindenkit megillető jogát. A brutális bűncselekmények számának drámai emelkedése újabb területen tette világossá, hogy a kormány kudarcot vallott. A dolgok nem mehetnek így tovább, itt az ideje az őszinte beszédnek” – írta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!