Táv­kap­cso­ló

Pénteken eltemették Marian Cozmát, a veszprémi kézilabdacsapat múlt vasárnap meggyilkolt játékosát. Bukaresti búcsúztatásáról és temetéséről élő adásban tudósított a Duna Tv, a román – valóságshow-kat sugárzó – Realitatea csatornától átvett képekkel, mintegy ötórás adásfolyammal. Életét vesztette egy tehetséges, helyes fiatalember, népszerű sportoló, méghozzá minden jóérzésű embert fölháborító módon. A tragikus eset a magyar és a román közvéleményt is rendkívüli mértékben foglalkoztatta, talán ezért sem meglepő, hogy a sportoló temetése nagyobb nyilvánosságot kapott a Duna Tv-ben, mint II. János Pál pápáé.
A puritán, fekete leplekkel letakart stúdióból Knézy Jenő szelíd, kenetteljes hangon, kispaposan kommentálta az eseményeket, még az ortodox gyászszertartásokból is felkészült. A maratoni élő adás miatt megbocsátható neki az a néhány ügyetlenebb mondat, hogy például „a tömeg egy emberként vette körül Petre Cozmát.” Órákig mutatták a sportcsarnok, majd az ortodox templom és végül a temető környékén álldogáló tömegeket, a halottas menetet, de a szertartásokhoz nem mentek közel. Hosszú percekig csak a tömeget tudta pásztázni a kamera, hiába próbálták korábbi riportok ismétlésével, viszszatekintésekkel, telefoninterjúkkal, helyszíni bejelentkezésekkel, meg egy kálváriákról készült „diaporámával” kitölteni az adásidőt.
A közvetítők többször is megjegyezték, „ez az egész nem egy temetés hangulatát kelti” és „nagyon vegyes érzelmeket gerjeszt”, a Duna Tv bukaresti tudósítója, Baranyi László pedig többször el is mondta, „többről volt itt szó, mint gyászról”. Igazi médiaeseményt sikerült a temetésből kreálni, melyre talán nem is azért volt szükség, hogy „az otthon maradottak elkísérhessék Marian Cozmát utolsó útjára a tévén keresztül”.
Az egyik gyászoló szerint, ha Cozma nem ment volna Magyarországra, még most is élhetne. A román műsorvezető pedig közölte, hogy Cozma valójában nem volt olyan kiemelkedő játékos, ami indokolná ezt az óriási felhajtást – ők is észrevették, hogy ez már nem a szegény meggyilkolt fiú búcsúztatásáról szólt. Minden bizonnyal az együttérzésről és a bűncselekmény egyhangú elítéléséről szólt, amellett, hogy biztos rengeteg volt a bámészkodó a több mint ezer ember között, aki a „kuriózum” miatt ment el.
Távol álljon tőlem a kegyeletsértés, de talán egy kicsit a rivalizálás is benne volt, hogy melyik ország, melyik csapat szerette és gyászolja őt jobban. Erre célzott a román műsorvezető is, aki szerint úgy tűnt, hogy Magyarországon jobban szerették a kézilabdást, mint hazájában. És hát akkor már itt se maradjanak le, lesz teherautónyi koszorú meg a levegőben köröző helikopter. Többször elhangzott, hogy a magyarok „a románok előítéleteit megcáfolva” emberségükről, nagy szívükről tettek tanúbizonyságot azzal, ahogy kiálltak Cozma és családja mellett. Már megérte a sok együttérző, őszinte nyilatkozat és a megannyi meggyújtott mécses. Számos külföldi sportoló él és dolgozik most is Magyarországon, de még soha nem mondták egyiküknek sem, hogy sokat tett azért, hogy „eltűnjenek a határok”, meg az „évszázadokra visszanyúló, nemzetek közötti ellenségeskedés” – ahogy a közvetítésben hallottuk a nagy szavakat. Szomorú, hogy Marian Cozma életében nem voltak ilyen „hídverési kísérletek.”
Az agyam egy szegletében ott bujkál a balsejtelem, hogy ebben a nagy új egyetértésben jobb- és baloldal, veszprémi, szegedi meg bukaresti szurkolók, magyarok és románok között, benne van a cigányellenesség, mint (sokadik) közös nevező. Szívből remélem, hogy nem ez kovácsolja össze az embereket, és nem csak egy szomszéd nemzettel szemben tartózkodnak az előítéletes, általánosító magatartástól. Ahogy a gyászoló édesapa, Petre Cozma bölcsen intette a bosszúért kiáltókat: „nem szabad felgyújtani egy egész erdőt egy száraz tönkért.”

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!