Újságírókat vertek a Tabánban, ám a félreértések elkerülésére: ezt teniszütőkkel tették, mert a Tabáni Tenisz Centrumban rendezték meg ezúttal már a 11. Valentin-napi tenisztornát, amelyen négy csapat állt rajthoz, az újságíróké, a politikusoké, a művészek-sportolóké és a menedzsereké. Ennek a Valentin-napi tornának a mottója „Szeressük egymást gyerekek”, ami azt jelenti, hogy ez a verseny politikamentes, hiszen mind az ellenzék, mind pedig a kormányoldal egyformán képviselteti magát, amióta elindult ez a sorozat, amelyet annak idején Regőci Attila talált ki.



Most is az indulók között láthattak több minisztert, államtitkárt,  ismert üzletembert, sportolót és művészt, akik kilátogattak ide. Többek között ütőt ragadott Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Szilvásy György titokminiszter, Veres János pénzügyminiszter, Harcsár István korábbi sporthivatal-vezető, Baja Ferenc államtitkár, Gógl Árpád egykori egészségügyi miniszter, Pintér Sándor volt belügyminiszter, Mádi László volt államtitkár. De megtalálhattuk Szikora Róbertet, Tahi Tóth Lászlót, Székhelyi Józsefet, a sportolók képviseletében pedig Martos Győzőt, Gass Istvánt, Szendrei Józsefet, hogy csak néhány nevet említsünk. A menedzsereknél pályára lépett többek között Karl Imre, Eppel János, Érsek-Csanádi László, és ezúttal nem a politikusok oldalát erősítette Kiss Elemér, a korábbi kancelláriaminiszter, nem utolsósorban pedig pályára lépett Temesvári Andrea is.
Látszatra ez a Valentin-napi összejövetel békés, barátságos ünnep, de a pályán, bármennyire amatőrök a résztvevők, bizony profi módra kemény csatákat lehetett látni, nem is beszélve a vitatkozásokról, hogy ez a labda bent vagy éppen kint volt. Néhány tőmondatban összefoglalva a mérkőzésen látottakat: Árpádházi vereség. Nem ballagott a katona. Nem az Audiban volt a hiba. Nekik a kislabdával is jól megy.
Akkor most nézzük meg, hogy ezek a tőmondatok mit is jelentenek.
Árpádházi vereség. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke Gógl Árpád volt egészségügyi miniszterrel alkotott egy párost, hiába voltak jók számszakilag, meg felkészültek az egészségügyből, nem tudtak mit tenni a Tahi-Tóth László, Székhelyi József duóval szemben, akik úgy látszik doppingoltak, mert hol rövid, hol pedig hosszú labdákkal hozták zavarba a másik oldalt, jól végszavazva egymásnak, ami általában úgy hangzott: ezért a labdáért te rohanj.
Nem ballagott a katona, azaz Szikora Róbert, hanem rohamozott párjával, Kiss Zoltán Zéróval együtt, és ennek nem tudott ellenállni a Szilvásy György, Balázs György duó, hiába „figyeltette” meg ellenfelét Szilvásy, úgy látszik, dezinformációkat kapott, mert hiába játszottak Szikora fonákjára, aki remekül hárította ezeket az ütéseket, nem is beszélve arról, hogy Szilvásy partnere, Harcsár István egykori válogatott asztaliteniszező sem tudott mit kezdeni ezúttal a másik oldalról érkező labdákkal. Igaz, nagy csatában, de rövidítésben elveszítették az R-GO-s Szikoráék ellen a meccset.
Nem az Audiban volt a hiba, hanem csak a főforgalmazó sebességváltásával, mert Eppel János nem tudott direktbe kapcsolni, ez pedig azt jelentette, hogy az ellenfél sokkal gyorsabb, sokkal pontosabb labdákkal operált. Ami nem volt véletlen, hiszen Hájos László, az újságírók csapatkapitánya már többször nyert korosztályos vb-t a tollforgatók versenyében. De ez a siker elégtétel volt Regőci Attila számára is, aki ezúttal biztosabban értékesítette a ziccereket, mint mondjuk egy évvel ezelőtt.
Nekik a kislabdával is jól megy. Ezúttal igen erős összeállításban jelent meg a művész-sportoló válogatott, amelyben több olyan labdarúgó is pályára lépett, aki korábban a nemzeti csapatban is megfordult. Ezt a Füredi Károly, Sepsey Tamás duó bánta a legjobban, mert Szendrei József, a hórihorgas válogatott kapus nemcsak a bőrlabdát, de a teniszlabdát is jól hárította, úgyszintén Gass István, aki csatár módjára lőtte át, igaz nem lábbal, hanem ütővel a kislabdát a másik oldalra. Az eredmény nem volt kétséges, hiszen Fürediéknek még egy szépítő „gólra” sem futotta.
Ám ezúttal sem az volt a lényeg, hogy ki nyer, hanem hogy egy jót teniszezzenek. Persze titkon azért mindenki magában azért szurkolt, mert a játék hiába nem tétre megy, de itt is mindenki nyerni akar. A sokszoros csapatbajnok újságírók, meg a politikusok ezúttal nem érezhették a siker ízét.
Az eddig minden versenyen induló Fazakas Szabolcs ezúttal nem volt ott a pályán, pedig róla köztudott a teniszimádata. Pontosabban megjelent, de nem tudott pályára lépni, mert Bécsbe kellett utaznia előadást tartani. Ám ha már itt volt, megragadtuk az alkalmat, hogy az Európai Parlament elnökségének tagjától megkérdezzük, hogy mennyiben foglalkoztatja Európa vezetőit a sport kérdése.
– Természetesen van kulturális és sportbizottság. Ám ezen kívül néhányan alakítottunk – igaz, nem egy hivatalos grémiumot – az Európai Parlament képviselőiből egy olyan társaságot, amelynek angol, lengyel, finn, bolgár és német tagjai vannak, mert  minket  kiemelten foglalkoztat a kontinens sportja, s ezen belül leginkább a legreprezentáltabb sportág, a labdarúgás. Éppen ezért meghívtuk jövő szerdára Michel Platinit, az UEFA elnökét, hogy tartson számunkra egy értékelést, beszámolót. Engem bíztak meg ennek az összejövetelnek a megszervezésével-rendezésével, mert  előzetesen úgy értesültünk, hogy Platini szívesen eljönne Brüsszelbe az Európai Parlamentbe.
Ezek szerint nem okozott nehéz-séget ennek a találkozónak a létrehozása? S milyen az érdeklődés a képviselők részéről?
– Ötletünket azonnal felkarolta az Európai Parlament elnöke, Pöttering úr is, amikor ezzel a kéréssel felkerestem, aki egyébként külön is fogadja majd az egykori világhírű labdarúgót.  Ami meg az érdeklődést illeti, a parlament legnagyobb terme, a 320 fő befogadású már kicsinek bizonyul, mert annyi képviselőtársam jelezte nálam részvételi szándékát.
Említette, alakítottak egy sporttársaságot. Mennyiben van mód arra, hogy ne csak szóban, hanem a gyakorlatban is sportoljanak?
– Sajnos annyira elfoglalt az ember odakint, hogy csak ritkán tud egy kis időt elcsípni arra, hogy teniszezzen, vagy éppen valamilyen más sportot űzzön.
Miért éppen a futball került a reflektorfénybe?
– Mert nemcsak Európát érdekli ez a sportág, hiszen ha megnézik azokat a statisztikákat, amelyek a nézőszámokat mutatják, akkor magasan a foci viszi el a pálmát.
Egyébként a 11. Valentin-napi tenisztornát a menedzserválogatott nyerte, a művész-sportoló, a politikus- és az újságíró-válogatott előtt.(fm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!