Nem jó viccelődni valakivel, akit nemrég komoly sérüléssel operáltak, ám Németh Krisztiánt kemény fából faragták. A Championshipsben éppen a bemutatkozó mérkőzésén a Queen’s Park elleni mérkőzésén épphogy pályára lépett, amikor súlyos sérülést szenvedett.
Később kiderült, hogy bal oldalon három helyen eltört az arccsontja. Ennek ellenére végigjátszotta a meccset, és csak azután ijedt meg ő, az orvos, meg az edző is, amikor vér szivárgott a szájából. Rögtön röntgenre vitték, és kiderült, amint azt előbb említettük, hogy három helyen eltört az arccsontja, ami miatt 6 hét kihagyás következett, azaz következik számára.
Annak idején sokan meglepődtek, amikor a Liverpool menedzsere, Rafa Benitez azt ajánlotta, hogy menjen a Blackpool csapatához. Miként fogadta ezt az ajánlatot, jó érzéssel, vagy pedig ...
– Megmondom őszintén, először meglepett, hogy mit javasol Benitez mester, ám kifejtette, hogy nekem jobb és keményebb csatára van szükségem, minthogy a Liverpool tartalékcsapatában játsszam. Úgy ítélte meg, hogy számomra nagy előnyt jelenthet az, ha megismerkedem a Championship légkörével, amely belépőt jelenthet a Premier Liga felé. Az megnyugtatott, hogy nem egy fél évre, vagy egy évre, hanem csak egy hónapra adnak kölcsön.
Mit szóltak a társak, amikor kiderült, hogy otthagyja őket egy rövid időre?
– Csapattársaim zöme meg kell, hogy mondjam, kicsit irigykedett, mert mindenképpen előrelépést jelenthetett volna a számomra, ha megszokom azt a légkört.
Mikor és hogyan történt a sérülése?
– Edzőm a második félidő elején küldött be, épphogy a pályára léptem, egy kapuskirúgás után már a földön felugrás előtt „bepancsolt” nekem könyökével az ellenfél játékosa. Iszonyatos fájdalmat éreztem, de valahol az végigfutott rajtam, hogy nem szabad mutatnom, hogy mi is történt. Ezek után végigjátszottam a meccset, voltak gólpasszaim, amit sajnos a társak nem rúgtak be, és nagyon megvert minket a Queen’s Park.
Mikor volt a műtét?
– Tíz napja operáltak meg, és titánnal pótolták a törött részeket, tehát, egész életemben viselni fogom ezt a vasálarcot.
Mivel humorosan fogta fel, és férfiasan állt ehhez a sérüléshez, engedjen meg egy morbid közbevetést. Annak idején, amikor valakitől elpattant a labda, azt mondták, nincs bőr, mágnes. Most már vas van a fejében, ragadni fog a labda, vagy netán félni fog ezek után a fejeléstől?
– Nem dicsekvésből mondom, de a sérülés után is több alkalommal fejeltem a labdába, igaz, hogy nagyon fájt utána a fejem.
Meddig tartott a műtét, és azóta tudott-e már valamilyen edzésmunkát végezni?
– Liverpoolban egy specialista végezte el az operációt, amely fél óráig tartott. Eleinte bizony beszélni és enni is alig tudtam, de mára már úgy érzem, túl vagyok a nehezén, sőt nem sokkal a beavatkozás után elkezdtem az erősítő munkát, eleinte főleg szobakerékpároztam, most már a futóedzéseket is el tudom végezni, csak egyetlenegy dolog van megtiltva, olyan tréningeken nem vehetek részt, ahol óhatatlan az ütközés.
Ha már az ütközést is szóba hozta, az a játékos, akitől ezt elszenvedte, legalább bocsánatot kért?
– Nem, pedig az ottani újságok is megírták, hogy mi történt velem, ezért rosszul is esett, hogy egy telefont sem engedett meg felém. Lehet, hogy magamból indulok ki, de ha véletlenül én követtem volna el egy ilyen dolgot, biztos, hogy még aznap felhívtam volna az illetőt.
Most éppen Budapesten tartózkodik. Mikor kell visszautaznia állomáshelyére?
– Meg kell, hogy mondjam, jólesett az a pár nap, amit családi körben eltöltöttem, hétfőn utazom vissza a Beatles városába.
Mit mondtak az orvosok, hogy mikor kapcsolódhat be a rendes edzésmunkába?
– Minimum öt-hat hét, amire teljesen rendbe jövök, és csak azt sajnálom, hogy egy félidőre futotta a Blackpoolnál a szereplésem, ami lejárt már, egyébként Benitez azért döntött e hely mellett annak idején, mert közel található Liverpoolhoz. Egyébként amikor elmentem „vendégségbe”, akkor is az volt a módi, hogy pár edzést a Liverpoollal végeztem, tehát nem szakadt el a szál akkor sem.
Nagy harcban van a csapata a bajnoki címért. Sokáig az élen álltak, most viszont már a Manchester United van a tabella elején. Mi az elvárás a csapattal szemben?
– A Liverpoolnál is, ugyanúgy, mint a Manchesternél, a Chelsea-nél vagy az Arsenalnál, egyetlenegy cél lehet, a bajnoki cím. De még nincs lefutva semmi, sok forduló van hátra, ám a Premier Ligában is akadnak botlások, vagy éppen váratlan sikerek.
A profi csapat tagja Gulácsi Péterrel együtt. Eddig hány alkalommal volt lehetősége, hogy a nagycsapatban játsszon?
– Bajnoki meccsen nem jutottam még szóhoz, ám négy alkalommal lehetőséget kaptam arra, hogy a legjobbakkal együtt focizzam. Nagyon bízom benne, hogy sérülésem, ha rendbe jön, és ha visszaszerzem az erőnlétemet, előbb-utóbb meg fog valósulni a nagy álom, amiért tulajdonképpen ideszerződtem.
Végezetül: ha azt a két nevet hallja, Gulácsi Péter és Simon András, s ha egy szóval jellemezné őket. Mit mondana?
– Először is azt, hogy mindketten Liverpoolban a csapattársaim. Ami meg az egy szót illeti, Gulácsi: a Mágnes, Simon: az Erő.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!