A legkeményebb küzdősportok egyikének, a K-1-nek jeles ünnepe lesz február utolsó napja: az ütések és rúgások több avatott mestere is ott lesz 28-án este a Papp László Budapest Sportaréna szorítójában, hogy eldöntse, ki a jobb.



Akik kedvelik a közelharc kiválóságait és a küzdelmet magát, azoknak persze nem kell bemutatni, sem mesélni az egyik legnagyobb, és az arénák környékén világszerte megsüvegelt fehérorosz klasszisáról, Alekszej Ignasovról, a Vörös Skorpiónak becézett fenegyerekről, aki egyéves pauza után éppen a magyar fővárosban tér vissza a K-1 nemzetközi vérkeringésébe. A jelenleg Új-Zélandon élő és tréningező harcos úgynevezett superfight-mérkőzésen a kőkemény bosnyák Dzevad Poturakkal üti össze kesztyűit, s rúgja össze a port, de még inkább a lábát vele.
Ignasov korábban kétszer is mérkőzött már nálunk: 2006-ban pontozással verte az akkor még a K-1 legszűkebb krémjéhez sorolt Gary Goodridge-ot, egy évvel később pedig a mi Karacs Attilánkat ütötte ki. A szakág legszínesebb egyéniségei közé tartozó harcos nevéhez páratlan bravúr is fűződik: ő a világ egyetlen K-1-ese, aki KO-val késztette megadásra a toronydaru méretű, háromszoros világbajnok holland Semmy Schiltet.
A budapesti gálán szerephez jut a kötöttfogású birkózásban olimpiai ezüstérmes, szumóban világbajnoki címig jutott Bárdosi Sándor, aki ezúttal a vegyes harcművészetben, az MMA-ban teszi próbára erejét. A „kiskesztyűs” bunyóba másfél éve belekóstolt és azt „ízletesnek” is találó sportember számára komoly tétje van a február 28-i ütközetnek, ugyanis ha a K-1-nek a magyarországi eseményen díszvendégként résztvevő japán alapítója, Isii Kazujosi úgy ítéli meg, hogy Bárdosi tudása megfelelő, akkor honfitársunk a legnagyobb japán küzdősport-gálákon is szerepet kaphat.
Az FSPU Hungary rendezvényének K-1-es nyolcas tornáján sikerre éhes, feltörekvő harcosok jutnak bizonyítási lehetőséghez. Így a 2007-ben Magyar GP-győztes Török Dániel, aztán Veres Ádám és Zentai Máté személyében hazai bunyósok is ringbe lépnek, de a román Sebastian Ciobanu, a cseh Roman Kleibl, a francia Joachim Thomas, a horvát Mladen Brestovac, valamint a marokkói Munir Zehnini neve is jól cseng a világ egyik legnépszerűbb küzdősportját kedvelők körében. A „nagyok” mellett a 70 kilogramm alatti K-1-esek is küzdenek majd a Papp László Budapest Sportarénában: K-1 Maxban négy hazai fighter, Győrfi Csaba, Pethes Viktor, Vörös Roland és Tóth Gábor kieséses rendszerben dönti el, ki a number one közülük.
Az illusztris vendégek sorában a már említett Isii mester mellett a K-1 európai licenctulajdonosa, Igor Jusko, valamint a háromszoros világbajnok holland Remy Bonjasky is helyet foglal majd a Sportaréna nézőterén.
„Újabb kihívás előtt állunk, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben az előző évekhez hasonlóan sikerüljön kimagasló színvonalon megrendezni a K-1 európai selejtezőjét. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ismét Európa egyik legrangosabb K-1 rendezvényének helyszíne lesz a Papp László Budapest Sportaréna. Külön érdekesség, hogy a legjobb fiatal nehézsúlyú külföldi és hazai K-1 versenyzőkön kívül a K-1 Max kategória legkiválóbb magyar harcosai is csatáznak a végső győzelemért. Az tehát biztosra vehető, hogy káprázatos csatákat láthat a publikum, s a győztes nehézsúlyú versenyző a bajnoki cím mellett ez évben Japánban küzdhet majd K-1 World GP superfight-mérkőzésen. Külön öröm számunkra, hogy a K-1 alapítója is megtiszteli a rendezvényt jelenlétével. Az pedig, hogy Alekszej Ignasov, a Vörös Skorpió hosszabb kihagyás után Budapesten tér vissza, minden küzdősportrajongó számára igazi csemegének ígérkezik” – összegzett a VH-nak a szuperesemény főszervezője, Katona Attila, a K-1 magyarországi licenctulajdonosa.                                                     (jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!