Mindenképpen magyarok a magyar cigányok

Ő az egyik meghívója, résztvevője annak a kulturális demonstrációnak, amelyet ma rendeznek a fővárosban, az Erzsébet téri Gödörben. Gyömrő katolikus lelkésze szerint a bizalmatlanság az egész társdalmat mérgezi, pedig ha együtt betegedtünk meg, akkor közösen kell gyógyulnunk is. A szociológus azt hangsúlyozza, hogy a sematikus előítéletek gyakran az elkülönésre ösztönzik a romákat. A tudós genetikus minden híresztelést határozottan cáfolva lapunknak ismét leszögezte: olyan gének nincsenek, amelyek meghatároznák egy népcsoport társadalmi magatartását.

Choli Daróczi úgy fogalmaz: megint bűnbakot keresnek, megint megbélyegeznek és hisztériát keltenek, alpári gyűlölködést élesztgetnek. Megint jogot formálnak a befogadásra és kitaszításra. Dúl Géza római katolikus pap, a Váci Egyházmegye cigánypasztorizációs lelkésze vezeti Gyömrőn a Ceferino-házat. Kérdezés nélkül mesél a névadóról: Ceferino spanyol cigányember volt, egy lókupec, akit az egyház boldoggá avatott, a szentjei sorába emelt. Hogy miért? Mert 1936-ban egy pap védelmére kelve lőtték bele Franco pribékjei egy tömegsírba. Francisco Franco y Bahamonde spanyol tábornok és fasiszta diktátor idején négyezer papot gyilkoltak meg… A Ceferino-ház az egyházmegyei cigányevangelizáció központja. 1974-ben szentelték pappá Dúl Gézát, aki a kezdetektől hivatásának érezte a fiatalok lelkipásztori gondozását, ezért a Kádár-korszakban évenként, kétévenként áthelyezték. A ’80-as évek végétől a Pest megyei Valkóban volt plébános, ott, a 25-30 százalékos cigány lakossággal rendelkező községben 1998-ban felnőtt cigány hittancsoport alakult, együtt olvasták a Bibliát, többen házasságot kötöttek, elsőáldozók lettek. A gyermekeiket már maguktól küldték… A pap a Katolikus Cigánytalálkozók és pasztorációs konferenciák szervezésében is folyamatosan részt vesz, a Mária Rádió cigány kisebbségi műsorát szerkeszti munkatársaival. Mint elmondta: az egyházmegyében hasonló a kisebbség aránya mint másutt: úgy 7-8 százalék összességében.

Úgy látja, nagyon beteg a magyar társadalom, hiszen egy nem túl régi, 2006-os reprezentatív felmérés szerint Magyarországon a megkérdezettek 70 százaléka vallotta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, több mint kétharmada értett egyet azzal, hogy az emberek önzők és ki akarják használni a másikat, s 81 százaléka volt azon a véleményen, hogy senki sem törődik azzal, mi történik a másikkal. Ez az óriási bizalmatlanság a társadalom minden területét megmételyezi, így a kisebbségekkel való együttélést is. Márpedig ahogy együtt betegedtünk meg, úgy együtt kell gyógyulnunk is! Az ember mintakövető a pap szerint: ha az Evangéliumot jól forgatjuk, akkor a jó minta megtelepedik az emberekben. A pasztoráció azt szolgálja ezért, hogy az embereket – a világosabb és sötétebb bőrűeket bevonzza Isten közelébe, hogy egy idő után ráérezzenek a partneri, sőt testvéri szálakra. Dúl Géza szerint ma nagyon sokan hiába igyekeznek keresni a helyüket a többségi társadalomban, ha nem fogadják be őket. Náluk pedagógiai hálózat kezd kiépülni, tanodák sorában várják a valóban „halmozottan hátrányos” gyerekeket, hogy a kulturális különbségből való hátrányukat ledolgozzák. Számára nagy fájdalom, hogy mindez nem magyar, hanem német(!) támogatással történik. „Nagyon sok neves cigányról szinte nem is tudunk! Mert a jónak nincs hírértéke, csak a
rossznak! Székelyföldi cigány volt Gábor Áron 1848-as ágyúöntő, Lippai Balázs hajdúkapitány is cigány volt, sok ’56-os hős is akad köztük, a művészekről már ne is beszéljünk! Illetve egyetlen zenészről ejtsünk most szót, mert őt sem ismerik: Kállódi Jánosról, aki királyi karmester volt Angliában és éveken át az európai zenét képviselte Kínában… – összegzi.
A cigánypasztorizációban sok magánember vesz részt: egyikük maga is roma – Bangó Mária utolsó éves főiskolás, pedagógusnak készül, a tánc- és drámapedagógiából szeretne másoddiplomát, így kétéves kisfia, Máté mellett tanul, s tanít. A Nógrád megyei Kállón, Vonyarcon, Dejtáron részben az iskolában, részben közösségi emberként a pasztorizációban, ahol sokféle cigány él. – Nálunk elhordták a „magyar” gyerekeket jó darabig… – mondja – Mára megfordulni látszik a dolog, több tanítónak, tanárnak ugyanis iskolás korú gyereke van, ők példát mutatnak a helyben maradásban. Csak dicsérni tudom őket, s tanulok tőlük: például az egyikük nem leszidja a rendetlenkedő cigánygyerekeket, hanem odamegy hozzá, megfogja az idétlenkedő kezét, s így olvasnak tovább. Ez működik! Sajnos a felső tagozat után már sokan elmaradnak az iskolától, pedig még jelentkeznek a középfokú oktatásba, ezen kéne a tanodáinkkal segíteni. Géza atyától vettük a bátorságot és közösségeket építünk: van tánc, zene, kézművesség, nyelvtanulás – s „tanítási dráma” – ez játék, de irányt ad a gondolkodáshoz! Bangó Mária szerint maguk a cigányok a legritkábban mondják magukra, hogy romák – ez inkább a média világában van így.
Neményi Mária szociológus – aki kisebbségkutatóként sok éve dolgozik a Roma Kutatási Hálózaton belül – egyike azoknak, akik aláírták azt a Sólyom Lászlónak írt nyílt levelet, amelyet holnap, hétfőn nyújtanak át az államfőnek. Bibó István szavait idézték az aláírók: „A magyar demokrácia válságban van. Válságban van, mert félelemben él”, s sürgették az államfő közbenjárását, hogy foglaljon állást azokról a társadalmi és gazdasági dezintegrációs folyamatokról, amelyek magyar állampolgárokat fosztottak meg a méltó emberi élet, közösségeiket pedig a normális együttélés lehetőségétől. Neményi szerint legalább 500-700 esztendeje élünk itt együtt a Kárpát-medencében, mi sokfélék. Köztük a romák is, akiknek nincsen anyaországuk, nem egységes „nemzet”, a marginalizálódás, az asszimilálás, az elnyomás kísérte létüket. Csoda így, hogy a kultúra, a nyelv – több nyelv – is fennmaradt, bár a magyarországi romák elsöprő többsége magyarnak (is) vallja magát. Reneszánsza van Európában a roma nyelvújítási törekvéseknek, keresik a „saját közöst”. A kirekesztés, a sematikus előítéletek vezetnek ahhoz, hogy a többségi társadalomtól maguk is elkülönülnek a cigányok. Elsősorban a civil szervezetek – a Magyarországi Roma Parlament, Roma Polgárjogi Alapítvány – kezdték el hazánkban a „roma” kifejezést használni, ugyanakkor az önkormányzatok cigány önkormányzatok. Szakkifejezéssel „politikailag korrekt” lehet a cigány is, a roma is – csak a negatív felhangokat kell a megnevezés mögül kivonni. Ma, amikor a közbeszéd, a média, sőt olykor a politika is kollektív bűnösséget sugall nemcsak a „cigánybűnözéssel”, de azzal is, hogy „cigánybűnözés az nincs, de cigány bűnözők vannak”, mindenkinek nagy a felelőssége. Mert az utóbbi nem mondja ki – csak mögé gondoltatja… – mondta el a kutató.
– Nem szeretem a mostanában terjedő szóhasználatot, amely szerint vannak itt magyarok és vannak itt cigányok – mondja Czeizel Endre orvos-genetikus. – Az igaz, hogy Európában sok millió roma van, és akadnak közöttük magyar, szlovák, román vagy francia, német, spanyol állampolgárok, de csak a szónak ebben az értelmében fogadható el számomra az ilyen „meghatározás”. Hiszen a magyar cigányok mindenképpen magyarok. Ebben az országban nagyon kevés olyan ember van, ha van egyáltalán, akinek mind a négy nagyszülője magyar, s eléggé furcsa lenne, ha most elkezdenénk itt szétválogatni az embereket, hogy ki sváb, ki szlovák, ki horvát, ki zsidó, ki szerb, ki örmény. A magyar szerintem is az, aki Illyés Gyula szerint: az, aki vállalja a magyarságát. És a magyar cigányság is azért él Magyarországon mert vállalja a magyarságát; elsősorban tehát magyar.
Egy második szinten, amikor a genetikus a származást próbálja tisztázni, akkor ugyan el lehet különíteni, hogy kinek a felemenői honnan jöttek, de ennek a meggyőződésem szerint nincs semmiféle társadalmi jelentősége. Ugyanis itt Közép-Európában az elmúlt több mint ezer évben nagyon-nagyon intenzív volt a – hétköznapi nyelven – „vérkeveredés”, amit mi, genetikusok génkeveredésnek nevezünk. Így a DNS-vizsgálat alapján egyáltalán nem különíthető el, hogy ki a bajor, ki az osztrák, ki a cseh, lengyel, ki az ukrán, ki a magyar. Genetikai szempontból a magyar népesség közép-európai, és testvérnépessége a többi közép-európai népességnek. S ha ennek kellően a tudatában lennének, bizonyára nem is utálnák annyira egymást.
Sokan kérdezik, vannak-e olyan gének, amelyek utalnak arra, hogy valaki magyar eredetű. Erre a kérdésre mindig azt mondom, amit gondolok: ez butaság. Az ember génállományában – a 2 méter hosszú DNS-molekulában – 25 ezer génpár, azokban összesen 3,2 milliárd „betű” van. Az egy-egy fehérjét meghatározó DNS-szakasz a gén, amiből a sejtjeinkben, ismétlem, 25 ezer pár van. Ha figyelembe vesszük, hogy a központi idegrendszerért – amelyhez az agy működését és vele a nemzeti karaktert köthetjük – körülbelül tízezer génpár felelős, akkor nyilvánvaló: elképzelhetetlen, hogy legyen egy-egy olyan gén, amely meghatározná, melyik nációhoz tartozunk. Ám annyi igaz: azokban a népcsoportokban, amelyek hosszú évszázadokon át a többiektől elzártan, izoláltan éltek – mint a finnek vagy az askenázi zsidók és bizonyos értelemben a cigányok is – és egymás között házasodtak, a génállomány alakulásában megfigyelhetők minimális eltérések. Ilyen például, hogy a magyar cigányságban gyakoribb a B vércsoport, mint a népesség többi részében. A nagycsaládokban élők között nem ritka, hogy egymás között nemzenek gyermekeket; a romák között az unokatestvér-gyermeknemzések gyakorisága a legutóbbi felmérések szerint 2 százalék feletti, míg a népesség többi részében 0,2 százalék. Így közöttük egyes betegségekért felelős gének feldúsulhatnak vagy kiveszhetnek. Tudható például, hogy a magyar és a szlovák cigányságban viszonylag gyakori fejlődési rendellenesség a veleszületett zöldhályog, viszont közöttük szinte sosem fordul elő a sclerosis multiplex. Ám ezekért a betegségekért egyes gének felelősek, emiatt a jelenség feltűnő. De olyan gének nincsenek, amelyek meghatároznák egy népcsoport társadalmi magatartását. Még a 70-es években divatos elképzelés sem bizonyult tarthatónak, hogy lennének a bűnözésért felelős gének. Amikor azt tapasztalták: a börtönlakók között gyakoribb a rendellenesség, hogy a férfinak két Y kromoszómája van, akkor egyesek úgy okoskodtak, hogy a kétipszilonosok a „szuperférfiak”, akiknek az agreszszivitása ezért nagyobb. Ám amikor szélesebb körben is kutattak, kiderült: közülük egyesek valamivel agresszíveb-
bek és ezért valamivel gyakrabban lépik át a határt, ami miatt rács mögé kerülhetnek, de a kétipszilonosok döntő többsége soha nem került börtönbe és nem is jellemző rá a bűnözői magatartás. Ahogyan az anyanyelvünket, a kultúránkat, a társadalmi viselkedési mintát, ezt is a családban tanuljuk. Nincsenek öngyilkos gének sem, még ha mi, magyarok húsz éven át vezettük is az öngyilkossági halálozási világstatisztikát. Emögött is a családi minta állt; a 70-es, 80-as években 100 ezer magyarból 46-48-nak a családjában azt látta fiatal, hogy a szülője önkezével vetett véget az életének. S annak a gyermeknek, akinek a szülője öngyilkosságot követ el, 25-ször nagyobb a kockázata – ugyanerre. És nem azért, mert erre ide vezető gént kapott örökül, hanem mert a válságos pillanat kezelésére ilyen családi mintát látott. A kedélyes francia, a távolságtartó angol, vagy a kissé mániás-depressziós magyar „nemzeti karakter” mögött se keressünk géneket, mert ott is csak a gyakran látott minták vannak.gm-vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!