Barack Obama amerikai elnöknek levelet írt a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász-kormányfő tanácsadója. Mint Ahmed Juszef, Iszmáil Haníje miniszterelnök munkatársa szombaton elmondta, a levelet ENSZ-tisztviselőknek adta oda, akik csütörtökön átadták a Gázai övezetbe látogató John Kerry amerikai demokrata párti szenátornak. Juszef szerint a levélben, amelyet a Hamász-kormány is támogatott, arra kérte az amerikai elnököt, hogy „méltányosan kezelje a palesztin kérdést” és tárgyaljon az iszlám szervezettel. A Hamászt Washington terrorista szervezetnek tekinti.

A levélátadás tényéről már pénteken beszámolt Chris Gunness, a palesztin menekültek segélyezésével foglalkozó ENSZ-hivatal, az UNRWA szóvivője. Ugyanakkor az iszlamista szervezet ekkor még tagadta azt, mivel Kerry egyetlen Hamász-illetékessel sem találkozott. Később az amerikai külügyminisztérium névtelenséget kérő tisztviselője megerősítette, hogy Kerry átvett egy levelet a Hamásztól és azt rögtön eljuttatta az Egyesült Államok jeruzsálemi konzulátusára.
Barack Obama elnök már több ízben kijelentette, hogy szakít előde, George Bush politikájával és hajlandó tárgyalni az Egyesült Államok ellenségeivel, de a Hamásszal kapcsolatban mindeddig hajthatatlannak mutatkozott. Maga Kerry is hangsúlyozta, hogy gázai látogatása nem jelent változást a szélsőséges palesztin fegyveres szervezet amerikai megítélésében.
Összesen nyolc izraeli rakéta csapódott be szombaton reggel Libanon déli területére – közölte a libanoni hadsereg. A bejelentés nem sokkal azután hangzott el, hogy az izraeli közrádió Dél-Libanonból induló rakétatámadásról számolt be, amelyben ketten megsebesültek. A Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet tv-je, az al-Manar megerősítette, hogy három Katyusa rakétát lőttek ki „a megszállt Palesztina irányába”, de ezek közül kettő libanoni területen ért földet és robbant fel. A tudósításban azonban nem hangzott el, hogy a Hezbollah indította volna  a rakétákat. Később a szervezet szóvivője kijelentette: semmi közük a támadáshoz.
Az AFP tudósítója szerint a határövezet libanoni oldalon pánik tört ki a lakosság körében. Az ENSZ dél-libanoni békefenntartó erői (UNIFIL) ellenőrző pontokat állítottak fel, hogy távol tartsák az embereket a tűz alá vett körzettől.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!