„Én még itt vagyok, de hol van már a Szovjetunió?” – emlékezik szelíd derűvel, iróniával a
Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja előtt a szibériai
kényszermunkatáborban, a Gulágon eltöltött időkre e kor tán
leghitelesebb és egyben legidősebb magyar túlélője, a 93 esztendős,
svédországi ősökkel rendelkező dr. Olofsson Placid bencés atya, akit
1939-ben szenteltek pappá.
Ott lesz személyesen a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban február 25-én, szerdán 17 órakor. E napon tartóztatták le 1947-ben a szovjet katonák Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt egykori főtitkárát, a kor demokratikus közéletének meghatározó alakját; a Szovjetunióba vitték. Egy évvel korábban hurcolták el Placid atyát, s mindketten 1955 novemberében szabadultak a fogságból: a hazafelé tartó kéthetes úton egymás mellett feküdtek szalmazsákon, sokat beszélgettek. Kovács Béla öreg teste nem tudta kiheverni a szovjet haláltáborokban elszenvedetteket, hamarosan meghalt, de az akkor ifjú Placid atya viszont mind a mai napig köztünk van, pedig a Gulágon 42 kg-ra fogyott le, ahol szinte étlen-szomjan dolgozott favágóként egy évtizeden át.
A túlélés szabályait így fogalmazza meg: „A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember. Az öröm szükséges a túléléshez”. Szabadulásakor kapott egy vasúti jegyet, egy tüdőszűrési igazolást, egy húszforintos bankót, egy zsömlét parizerrel és egy doboz Munkás cigarettát – ez volt a „hozomány” tíz év kényszermunka után. Hazaérkezése után „megbélyegzett emberként” nem kapott állást tanárként, papként: ládagyári segédmunkás lett – elvégre a fához már értett…. A papi hivatást sokáig csak titokban gyakorolhatta. 1990 után a Szovjet Legfelsőbb Katonai Bíróságtól a Magyar Igazságügyi Minisztériumon át kapott egy stencilezett papírt, amely szerint felmentik a korábbi vád alól… Ézsiás Erzsébet A hit pajzsa című könyvében írta meg a bencés szerzetes élete történetét. (gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!