Egy fiatal sportolónak kellett meghalni, hogy Románia és Magyarország
rájöjjön arra, nincs értelme „háborúzni”? Egy ilyen tragédia kellett
ahhoz, hogy eltűnjenek a határok, a nemzetek közötti diszkrimináció, a
lassan már egy évszázadra visszanyúló ellenségeskedés? Megható volt,
amikor steauás és dinamós, veszprémi és szegedi összeborulva, egy
emberként siratta, vett búcsút barátjától, csapattársától...
A fenti mondatok egy internetes hírportálon voltak olvashatók. Ehhez az alábbiakat tenném még hozzá: e nagy összeborulás könynyeiben egy kicsit saját magunk siratásának könnyei is benne vannak. Mert nem kizárt, hogy holnap velem, veled, velünk, ugyanez a tragédia fordulhat elő. E könnyekben visszafojtott dühünk könnyei is benne vannak, mert tehetetlenül álltunk a siratók között. Mert ezt az állapotot azoknak is köszönhetjük, akik bennünket szolgálni és védeni lennének kötelesek!
Mire alapozom e véleményemet?
Egyre többször lehet olvasni, hallani a hírekben, hogy kisebb-nagyobb bűncselekményekben való részvételért olyanokat tartóztattak le, akiknek elsősorban szolgálniuk és védeniük kellene. Vagy úgy, hogy maguk is tevőlegesen részt vettek a bűncselekményekben, vagy úgy hogy falaztak a bűncselekmény elkövetőinek. Hány tragédiának kell még bekövetkeznie, vagy egy megtisztító katarzis kell ahhoz, hogy az illetékesek rádöbbenjenek: ez így nem mehet tovább!?
Molnár Miklós, Veszprém
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!