Vártam, hogy Orbán megjelenik valahol, és elmondja, hogy mennyire rossz
ez a Gyurcsány-program, amiről hétfőn beszélt a miniszterelnök a
parlamentben. Tudjuk, már sok éve, hogy a Fidesz pártelnökének nem
szokása beszélni az Országgyűlésben, mert amikor csak meglátja
Gyurcsányt az emelvényen, pillanatok alatt kint van a folyóson.
Kedden a Fidesz ülésezett, és ezek után Orbán az üzente, hogy „ez lemondás, a beletörődés, szóval ez a reménytelenség csomagja”. Kérdezem: honnan tudja, ha ott sem volt a teremben? Vagy Navracsics informálta? Sajnos mindenki nagyon jól tudja, ha Gyurcsány azt mondja valamire, hogy fehér, Orbán rögtön lekontrázza, hogy fekete. Ha Gyurcsány azt mondja, program, Orbán, hogy mese. Évek óta mást nem tesznek, mint bohóckodnak, kinevetik egymást, és nekünk kell ehhez asszisztálni.
Kitűnően bebetonozták magukat a parlamentben. Láttam hétfőn a tévében a képeket a Fidesz-KDNP kivonulásáról a teremből, láttam, hogy vigyorogtak, nevettek, és nagyon sajnálnám, ha ezek 2010-ben kormányoznának, vezetnék az országot.
Szomorú az egész, egy nagyon rossz álom, mert érzem, hogy ezekkel a képviselőkkel semmi jóra nem számíthatunk. Kevés minden sarkon hangoztatni, hogy mi leszünk a legjobbak, ha kormányozni fogunk. 20 év semmittevés, sok blöff után, nehezen tudom elhinni ezt Orbánnak, meg a nagyon gyenge csapatának. Az országnak nem dumagépekre, hanem profi szakemberekre van szüksége.
Bumi József, Bicske
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!