Kedves Naplóm!

– No, várjon, mindjárt megmagyarázom – mondja.
Ettől féltem, gondolom magamban, de menekülésre semmi remény. Állunk a néptelen Dohány utcában, a gondosan elhelyezett kutyaürülékek, eldobált üdítőitalos palackok és egy, az utcára száműzött ágybetét között.
– No, szóval, hogy van az, hogy az újság címlapján arról olvasni, hogy a híres Bea asszonynak hullik a haja, hogy Karcsi és Claudia szétválnak, vagy talán mégse nem, mindez csupa nagybetűvel, de hogy idén megint „megszokott”, békés neonáci megemlékezés volt a Hősök terén a „becsület napja” alkalmából, külföldi újfasiszták részvételével, az csak kisbetűs hír. Mondja meg, hogy van ez? – kérdezi.
Állunk a néptelen Dohány utcában, a kutyaürülék, a szemét és egy utcára száműzött ágybetét között. Állunk, és hallgatunk.
– Hát itt tartunk – mondja ismerősöm ismerőse, köszön, és elindul a Dob utca felé.
Én még egy kicsit állok magamban, bambán, és arra gondolok, talán nem olyan nagy baj, hogy Bea asszony van a címlapon, és nem a neonáci összejövetel, amely nálunk lassan megszokottá válik. Talán van bennünk valami kis szégyenérzet, eltűrjük, megszokjuk, de esetleg egy kicsit szégyelljük. Nem tesszük címlapra, már-már szemet hunyunk fölötte.
Bár – jut eszembe –, ugyancsak kis hírben olvastam, Drezdában is lett volna neonáci megemlékezés – úgy látszik, ott is van rá igény –, de ott több mint tízezer ellentüntető is akadt, közöttük a volt államfő is. Nálunk ilyenről nem hallani. A pártok hallgatnak, senkinek egy rossz szava sincs, hát akkor miért ne lehetne most már minden évben helyet adni ennek a „megemlékezésnek” a város szívében, a Hősök terén?
Lassan megindulok a Dohány utcában, a valamikori gettó helyén, és Bea asszonyra gondolok, meg arra, hogy rengeteg kitűnő sampont hirdetnek hajhullás ellen.
Annak ugyanis van ellenszere…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!