Táv­kap­cso­ló

Miközben felnőttem, még volt a tévében vers. Esténként, a film előtt adták, Vers mindenkinek címmel, így joggal érezhettem, hogy nekem is szól. Szerettem is, bár néha megszeppentem, és sokáig úgy hittem, verset mondani csak szomorúan vagy dühösen lehet. Tisztán emlékszem Kozák Andrásra, amint ádázul csapkodja, ostorozza nyelvével a bűnös szavakat. Azt gondoltam, a költő az isten haragja, amely lesújt a gonosz és gyönge világra, a versmondó személyében. S hozzá az erős arcfények, a sötét háttér, a sejtelmes hangulat, akárcsak egy shakespeare-i lápvilágban.
Aztán eltűntek a versek, mire kijártam az iskolákat, szinte az egész életemből. Attól tartok, többségünk az érettségi (vagy az egyetemi diplomaosztó) óta kezébe sem vett verses- kötetet. Édesanyaként kaptam egy új esélyt, hiszen az összes mondóka, gyermekdal, amelyet nap mint nap mesélek és énekelek, vers: Weöres Sándor, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Arany János, József Attila, Nagy László, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Csoóri Sándor, Varró Dani, Tóth Kriszta, Lackfi János, vagy magyar népköltés…
Kamarás Iván ötletére már akkor is vevő volnék, ha nem részben mobiltelefonnal vennék fel a verseket szavaló színészeket. A vers ma a tévében szinte olyan, mint az első értelmes szó, amit meghallok aznap a dobozból. Tőlem akár webkamerával is forgathatnának helikopterről – értem, hogy kell az új médium, mert attól picit korszerűbb lesz az egyébként ma már ómódinak tartott vers műfaj, és talán olyanok is leülnek a tévé elé, akiknek a mobiltelefon a vicces csengőhangokat, animált logókat és java játékokat jelenti. Még az is elmegy, hogy pittyegéseket meg digitális zajokat hallunk a vers alatt – mikor volt körülöttünk utoljára olyan csend, hogy a fűszálak hajlongását kagylóztuk?
A versmondók kivonultak a stúdió védett magányából a szabadba, akárcsak a diákok Arisztotelész iskolájában. Köztünk járnak, valós terekben, élethelyzetekben látjuk őket, még ha olykor túlságosan naturális is a szituáció. Kovács Patríciát alig lehetett hallani a metrón, nem úgy azt, hogy „tessék vigyázni, az ajtók záródnak!” és „az Arany János utca következik” – még hozzá egy Szabó Lőrinc versben... Azt sem értettem, mit fésülgetik öt percen át a sminkszobában vagy fodrásznál Rába Rolandot. Még jó, hogy egy rövid Radnóti-verset választott, ha József Attilától a Hazámat szavalta volna, talán nem is marad szegénynek haja.
Jólesik látni éltesebb és egészen fiatal, ritkábban szereplő és felkapott színészeket egyaránt. Szabó Győző előadásában igazi rockballada született a Talán eltűnök hirtelen című József Attila versből. Dörner György úgy szavalta A walesi bárdokat, hogy Szabó Gyulát juttatta eszembe a Magyar népmesékből, ellenben még életemben nem hallottam ilyen hátborzongatóan szépen a Razdglednicákat, mint Bruce Willis magyar hangjától. Bevallom, Csuja Imréből vagy Besenczy Árpádból ki sem néztem, hogy ennyire jól nyomják Radnótit és József Attilát is, nem csak a poénokat, teljesen lehengerelt a produkciójuk. Rezes Judit, Bánsági Ildikó, Hámori Gabriella, Kovács Patrícia – egészen pompás élmény volt őket hallgatni. Egyben felszabadító is, végre megnyugodhattam, hogy nem csak szomorúan
vagy dühösen lehet komoly verset jól előadni. Aki ezek után sem kap kedvet versolvasáshoz, annak annyi szíve van, mint az Ózban a Bádogembernek.
Egyvalami viszont nagyon fölbirizgált, hogy páran nem tanulták meg a verset, hanem olvasták papírról vagy egy súgógépről. Ha egy színész sem tud megtanulni egy verset, akkor mit várjunk a gyerekektől? Mintha fotelben ülve akarna minket a rendszeres testmozgásra ösztönözni. Nem értem, miért nem kockáztatnak, hogy fejből szavaljanak. Na és, ha belesül, újra lehet venni. Ráadásul akármilyen gyakorlott is legyen a színész, felolvasás közben nem tud szívvel-lélekkel a tartalomra koncentrálni, hiszen arra figyel, hogy helyesen mondja a verset. Ereje kimerül a hangsúlyozásban, elvész a lendület és a drámai ív.
A Mobilvers indulásakor szó volt róla, hogy külön honlapon összegyűjtenék a verseket – bár az MTV videotárából most is újra lehet nézni. Akár mobiltelefonra is le lehetne őket tölteni, és bárhol, bármikor hallgathatnánk verset. Amatőr versszavalók is felmondhatnák és beküldhetnék kedvenc versüket, vagy megrendezhetnék a Nagy Vers műsorsorozatot a Nagy Könyv mintájára, hogy újra divatossá váljon a költészet, mely egyszerre hétköznapi és fenséges, lelket és anyanyelvet ápol, felébreszt, biztat, tükröt tart, megtisztít, lelkesít, vigasztal, vagy épp „csak” gyönyörködtet. Teljesen demokratikus, bárki megértheti, nem csak a beavatottak. Ráadásul „gyors” műfaj is, alig pár perc alatt elolvasható, szemben egy ötszáz oldalas regénynyel. A vers érzékenyebbé, türelmesebbé, megértőbbé tesz, az önismeret, a világban való eligazodás egyik eszköze. Itt az ideje, hogy levegyek néhány kötetet a polcról.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!