Miközben egyre nagyobb az igény, hogy a hazai bankok a hitelezésben nagyobb sebességre kapcsoljanak – ezt a kormányfő is többször felvetette –, immár úgy tűnik, a meghirdetett bankmentős csomag bevezetése késik.



Bár a parlament elég gyorsan elfogadta a jogszabályt, amelynek révén az esetleges tőkejuttatásokon túl állami garanciavállalást is lehetővé tesz, még mindig nem készült el a törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet. Ennek, az eredeti tervek alapján január végére kellett volna elkészülnie, ám a jelenlegi állás szerint a piaci szereplőknek még legalább két hónapot várniuk kell, mire hozzáférhetnek a vállalható árú forrásbevonást biztosító garanciához. Ez a késés a hitelezési piacon forráshiányt eredményezhet Hosszú távon pedig azt, hogy a bankok irreális, esetenként két számjegyű betéti kamatok alkalmazásával próbálnak ügyfélforrásokhoz jutni.
Az MNB által bejelentett 6 hónapos swap tender – mely a bankok számára lehetőséget ad arra, hogy a rövid távú devizaforrásokat kedvezőbb feltételű középtávúakra cserélje előremutató lehet. Viszont a feltételek között szerepel egy olyan pont is, amely a hazai és külföldi tulajdonban levő pénzintézeteket különválasztja. A követelményeket úgy határozták meg, hogy – bár azok versenysemlegesnek tűnnek –, de azokat stratégiai külföldi tulajdonossal nem bíró bankok nem tudják igénybe venni. Ennek eredményeképpen a  legnagyobb hazai bank, az OTP teljesen kiesik a jogosultsági körből. Magyarán a legnagyobb hazai hitelintézet által a bankmentő csomagból elérhető forrás nulla euró lesz. Mint Csányi Sándor elnök-vezérigazgató egy interjúban megállapította:
A tartalékok csak a stabilitáshoz elegendőek, ahhoz, hogy az OTP az idén is bővítse hitelezését állami forrásokra van szüksége, amivel segíti a magyar gazdaságot.
Mégis előállhat az a helyzet, hogy az IMF pénzéből erre a célra elkülönített keretből – mely eléri az ötmilliárd eurót –, csak a külföldi bankoknak jut, a hazaiaknak nem. Ez egyedülálló lenne Európában, ahol a kormányok a hazai pénzintézeteket támogatják teljes erővel.
A döntés meghozatala sürgős és fontos lenne, mert a hazai ügyfelek számára tarthatatlan helyzetet teremtenek az egyre drágábban és nehezebben hozzáférhető hitelek. P. É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!