A visszaszámlálás helyett immár jó ideje az előrekalkulálás folyik a Real Madrid berkeiben, meg hát ama milliók körében is, akik egyfelől a spanyol királyi futballgárdának, azon belül is pedig – s itt jön a másfelől – a blancók alakulatának szuperheteséért, Raul Gonzalezért külön is szorítanak.

Merthogy a nagyszerű csatár elébb beállította, majd egy hete már meg is javította a Real mesterlövészeti csúcsát: a Fehérek színeiben – a ma késő esti, lapzártánk után véget érő, Betis elleni meccs előtt – szerzett 307 találatával még csak beérte a fővárosi elitklub jelenlegi tiszteletbeli elnökét, az annak idején ugyanennyi gólt elérő Alfredo di Stefanót. A Sporting Gijon elleni, múlt vasárnapi bajnokin duplázva azonban meg is haladta a nagy elődöt, s jelenleg 309 góllal immár szólóban abszolút csúcstartó a 31 esztendős csatárkiválóság. Aki nyilvánvalóan tovább javítja majd ezt a rekordot is, és ha nem is a csillagos ég nála a határ, de még nagyon messzire juthat a spanyol támadók gyöngye.
Maga Di Stefano akár 400 feletti teljesítményre is képesnek tartja a jeles utódot, de általános a vélemény, hogy több tucat találatot még bizonyosan rejt Raul feje és focicipője, hiszen semmi jele annak, hogy kezdene kiöregedni a legszebb focistakorból. Éppen hogy a latinok – igaz, borhoz kötődő – alapigazságát idézi produkcióival: minél öregebb, annál jobb…
Tény és való, hogy éppen a világ egyik, ha ugyan nem a legerősebb bajnokságában – továbbá, hogy teljes legyen a kép: a kupaküzdelmekben, a hazai és a nemzetközi ilyen-olyan sorozatokban szerzett találatokkal együttesen – 300 gól fölé jutni, már önmagában felér egy szuperprodukció-
val, amihez kétségtelenül szükségeltetett Raul esetében az is, hogy már tizenéves korában a madridiakhoz kerüljön, s 17 évesen be is mutatkozhassék a nagycsapatban. Amelynek színeiben – az első gólt még 1994. október 29-én elérve – durván másfél évtized alatt érte be, majd körözte le sorra a Real előző nagyságait, köztük a mi Puskás Ferencünket, az arrafelé változatlanul csak Panchóként emlegetett és máig felettébb tisztelt magyar futballzsenit, aki ottléte egy évtizede alatt összesen 236 gólig jutott, miáltal még most is az élbolyban van, s a legtermékenyebb „Realisták” öröklajstromán a negyedik pozíciót foglalja el.
Persze manapság már nem róla, még csak nem is Di Stefanóról szól a futballmese, hanem Raulról, a blancók csapatkapitányáról, aki valóban példátlan magasságokba jutott a királyi gárda labdarúgójaként. A Primera Divisiónban 216, a Bajnokok Ligájában 64, az európai és a nemzetközi szuperkupákban 1-1, a spanyol Király Kupában 18, a spanyol szuperkupában 7, a klub-világbajnokságon pedig 2 találatot ért el. Ha csak a bajnoki gólokat nézzük, szintén Raul a listavezető. Ebben a rangsorban jelenleg holtversenyben áll az első helyen Di Stefanóval, 216 góllal.
A Real Madrid 7-ese persze nem csupán az egyszerű szurkolók köré-ben jelent állandó minőséget, érdemelt ki az élő legendákat megillető tiszteletet, megbecsülést, hanem (futball)pályatársainál is. Cesc Fabregas például így fogalmazott a rekorddöntés alkalmával: „Raul referencia minden labdarúgó, alappont a fiatalok számára. Referencia a világnak, amelyben a neve hallatán mindenki azonnal a Real Madridra gondol.” Az AC Milan nagy örege, a még negyvenévesen is aktív védőkiválóság, Paolo Maldini sem szűkölködött a dicséretben: „Raul a spanyol és a világfutball ikonja. Mindent megnyert a Madriddal, és örök példát kínál a csatártehetségek számára, akik hasonló karrierre vágynak.” Juande Ramos, a Real vezetőedzője így fogalmazott: „Nagyon sok évnek kell eltelnie, amíg jön egy újabb Raul.” Sarkosabban és még egyértelműbben jellemezte őt a valaha volt legjobb labdarúgók egyike, a jelenleg az argentin válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Diego Maradona, aki ezt mondta: „Raul egy zseni!”
Ő maga szerényen csak így reflektált a csúcsjavításra: „Roppant elégedett vagyok, hogy sikerült felülmúlnom Don Alfredót! Arra törekszem, hogy további gólokkal segítsem ez után is a Real Madridot.”
Aligha tévedünk azonban nagyot, ha azt állítjuk: a gólcsúcsát is elcserélné, ha sikerülne ledolgozni a 10 pontos hátrányt, amit csapata felhalmozott az FC Barcelonával szemben és a Real megvédené bajnoki címét. Illetve alighanem további áldozatokra is képes lenne, ha visszakerülhetne a nemzeti válogatottba, amelyben bő két éve játszott utoljára. Éppenséggel okkal került ki onnan, mert akkortájt nem nagyon ment neki csúcsszinten a játék, azóta viszont sokadszorra is bizonyította már, hogy még mindig nagy hiba lenne leírni, végleg talonba tenni őt. Az egyetlen ellenérv tán az lehetne, hogy túl van a harmadik ikszen is, csakhogy egyfelől megannyi – hazai és külföldi – példa mutatja, dőreség valakit az életkora, nem pedig a teljesítménye, rendre igazolt tudása alapján minősíteni. A héten éppenséggel Vicente Del Bosquénak, a spanyol válogatott szövetségi kapitányának szegezték neki az „örökzöld” kérdést: mikor lesz hajlandó, ha már elődje nem tette meg, behívni a keretébe Rault? A korábbi szokásos, egyértelműen elutasító válaszok után most Del Bosque mester végre megdobogtatta a Raul-hívek szívét, amikor így fogalmazott: „Nincs kívül a válogatotton Raul.”
Ami ugyebár értelemszerűen azt sugallja, hogy akkor belül van, de legalább is belül lesz hamarosan. Vagyis immár csupán idő kérdése, mikor húzhatja fel 103. alkalommal is a nemzeti együttes szerelését a klasszis futballista. Az ugyanis nem kérdés, hogy megérdemelné.                                                                                         (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!