Vasas–Honvéd 3-1 (3-0)


Gólszerzők: Tóth A. (5. perc), Németh N. (33. p), B. Tóth (40. p), illetve Hercegfalvi (59. p)
A Vasas korán vezetést szerzett, majd átengedte a területet a Honvédnak, amely csak mezőnyfölényig jutott. Az első félidőben a Honvéd-szurkolók folyamatosan „huhogtak”, és nagyrészt a saját csapatuk futballistáit szidták. A második játékrészben a Honvéd „talált” egy gólt, igaz, nem akármilyet: Hercegfalvi futtából sarokkal továbbított a hálóba. Ám Vasas már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést .
DVTK–REAC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Homma (32. perc), Takács P. (64. p, 11-esből), illetve Nyerges (35. p, 11-esből)
Az első 45 percben kifejezetten élvezetes, izgalmas és változatos játékkal telt az idő. A hazaiak többet kezdeményeztek, de a REAC is bátran vállalkozott. A szünet után a Diósgyőr szinte egykapura futballozott, a vendégek védekezésre kényszerültek, ráadásul Kovács B. buta hibát követett el és ezt a hazaiak büntették. A DVTK rászolgált a győzelemre.
Fehérvár–Siófok 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Alves (5. perc), Polonkai (59. p), illetve Kanta Sz. (87. p)   
 Az első félidőben támadóbb szellemben játszott a Fehérvár, több helyzete is akadt, ebből azonban csak egyet használt ki.    A folytatásban is a hazai csapat volt aktívabb, többet támadott riválisánál, rengeteg helyzetet alakított ki és akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna.
Paks–Kecskemét    2-2 (1-2)
Gólszerzők: Tököli (35. perc), Báló (85.p), illetve Yannick (37. p), Csordás (38.p, 11-esből)
Az első félidőben két perc alatt három gól esett, a Paks találatára a Kecskemét kétszer is válaszolt. A teljes második félidőt emberhátrányban játszó Kecskemét öt percre volt a győzelemtől, ám a Paks a játékrész legnagyobb helyzetét gólra váltotta, így pontot mentett.
MTK–Kaposvár 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Hrepka (51. perc), Kanta J. (59. p), illetve Zahorecz (66. p, 11-esből)
   
 A második félidőben az MTK sokkal agilisabban futballozott, így a fagyos idő ellenére kilátogató kevéske szurkoló már nemcsak a forralt borban lelte örömét, hanem egy kapitális védelmi és kapushiba nyomán bekövetkező MTK-gólban is,s kihasználta, hogy megzavarodtak a vendégek, s növelte előnyét, de pár perccel később büntetőből a kaposváriak beállították a 2-1-es végeredményt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!