Március 7-én, Drezdában vívja első címmérkőzését Bedák Zsolt a kispehelysúlyú Európa-bajnoki övért. Bedák két évvel ezelőtt lett profi öklöző, ugyanott, ahol a korábbi magyarok már bizonyítottak és bizonyítanak, gondolunk itt Kovács Istvánra, Erdei Zsoltra és Balzsay Károlyra. Bedák Zsolt alsóbb súlycsoportban vitézkedik, és eddig 12 profi meccséből 12-t megnyert, hármat kiütéssel. Ellenfele egy kolumbiai származású, Spanyolországban élő bunyós lesz, Franklin Teran, aki eddig 29 meccset vívott, 27-et megnyert, és ami elgondolkodtató, legalábbis Bedák számára, hogy 21 alkalommal KO-val, vagyis hamarabb fejezte be a mérkőzését. Mindössze két pontozásos veresége van.
– Már korábban is szó volt róla, de egy sérülés ebben megakadályozott.
Mit tart eddigi legjobb eredményének?
– Remélem, az még hátra van, de voltam junior Európa-bajnoki bronzérmes, Európai Unió-bajnok, 2006-ban pedig a felnőtt Európa-
bajnokságon szereztem bronzérmet.
Miért választotta az ökölvívást, és mikor?
– Egy barátom csábított le a Vasasba 13 évesen, és amit ott tapasztaltam, megtetszett, ott is ragadtam az ökölvívóteremben, ahol Bódis Gyula volt a mesterem.
Látott valamilyen felvételt leendő ellenfeléről?
– Edzőmmel, Artur Grigorjannal több mecscsét is megnéztük Terannak, egy ütőgép, aki folyamatosan megy előre, az egyenesek kivételével mindent jól csinál. Nagyokat üt, ezt sajnos egy magyar versenyző tapasztalta is, hiszen kiütötte Nagy Zsoltot.
Mit tudna még elmondani ellenfeléről?
– Egy centivel magasabb nálam, ez elhanyagolható, nem szabad közel engednem magamhoz, és amire a legjobban oda kell figyelnem a korábbi meccseim tapasztalatai alapján, hogy az első menetekben ne adjak ki mindent magamból, mert több alkalommal is majdnem ráfáztam arra, hogy hamar be akartam fejezni a bunyót, többször küldtem padlóra az ellenfeleket, ám mindig felálltak, és én görcsösen megpróbáltam ezek után kiütni őket. Bizony előfordult olyan, hogy igencsak rezgett a léc a találkozó végén, mert annyira elfáradtam a sok ütésben.
Említette, hogy Grigorjannal dolgozik. Sdunek mesterrel nincs is kapcsolata?
– Az edzésterv zömét a nagyfőnök állítja össze, az Artur királynak becézett Grigorjannal, aki sokszoros világbajnok volt, főleg a technikai dolgokat gyakoroljuk.
Címmeccset vív. Hány menet lesz?
– Valóban, ez már igazi tétre megy: a WBO világszervezet most életre hívott Európa-bajnoki övéért bokszolok, és életemben először 12 menet is várhat rám. Mivel eddig még sohasem öklöztem ennyit, a leghosszabb találkozóm, amit a ringben vívtam, 10 menetes volt.
Nagy a differencia a profi és az amatőr bunyó között?
– Itt is nagyot ütnek, és ott is. Ám a legnagyobb differencia az, hogy az amatőr versenyeken sorozatmérkőzéseket kell vívni, és maximum négy menetet kell „verekedni”, itt 12 is várhat rám. Merőben másként kell készülni egy amatőr találkozóra, mint egy profira. Itt egy meccsre kell az embernek formába hozni magát, néha hetekig, túlzással élve hónapokig is készülünk egy ilyen összecsapásra.
Kicsit ijesztőnek tűnik, hogy ellenfele eddigi 29 meccséből 21-et KO-val nyert meg. Volt már padlón?
– Hála istennek sem amatőr, sem profi koromban még nem néztem alulról a villanyfényeket a ring felett.
Hol tart a felkészülésben?
– A múlt héten kezdtük el a kesztyűs munkát, egy francia partnerrel és négy meneteket bunyózom vele. Később ez fel fog szaladni 6, illetve 8 menetre edzésenként, és elképzelhető, hogy váltott ellenfelekkel öklözöm a tréningeken, ami azt jelenti, hogy 3 vagy 4 menetet egy emberrel, majd a következőket egy pihent másik partnerrel fogom eltölteni a ringben.
Az edzéseken nem csúszhat be egy-két nagy pofon?
– Természetesen itt is igencsak koncentrálni kell, mert a partner nem azért van ott, hogy homokzsák legyen, hanem azért, hogy vissza is üssön.
Nem egyedül, hanem testvérével együtt van kint Németországban.
– Ez plusz töltést ad, nem is beszélve arról, hogy Pali is már túl van az első meccsein, és a mérlege neki is hibátlan eddig. Bízom benne, hogy a drezdai találkozón könnyedén és lazán fogok bokszolni, ám tényleg nagyon oda kell figyelnem arra, hogy közel ne engedjem az ellenfelemet. Általában bal horoggal és bal felütéssel szoktam elérni azokat a „pontokat”, amelyekkel vagy a padlóra küldöm az ellenfeleimet, vagy pedig megállítom rohamaikat. Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, és eddigi találkozóim közül azok, amelyeket Drezdában vívtam, mindig jó bunyót hoztak.
Ez lesz a 13. profi találkozója.
– Nem vagyok babonás. Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!