Hatalomátvétel választások nélkül? Nagyon finoman szólva, nem épp a demokratikus államok szokásos gyakorlata.

És bár néha azt gondoljuk, meglepődni már nincs min, Orbán Viktor állítólagos külügyminiszter-jelöltjének, Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökének minapi váratlan kirohanása a kormány nagykövetjelöltjei ellen, mégis meghökkentő volt. Azt találta mondani, hogy amennyiben a kormány nem vonja vissza jelöltségüket, akkor – ha a Fidesz megnyeri a választást – semmilyen kötelezettséget nem vállal a kinevezendő nagykövetek személyének megtartására vonatkozóan. Nem szükséges értelmező szótár annak magyarázatához, hogy ez mit jelent, de a Fidesz – biztos, ami biztos – megmagyarázta, utalva rá: azonnal visszahívnák őket.

Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy a nagyobbik ellenzéki párt még korántsem nyerte meg a parlamenti választást. Sőt attól is, hogy akiknek diplomáciai
posztra történő kinevezése a külügyi bizottság elé kerül a szokásos eljárásban, általában évtizedek óta foglalkoznak diplomáciával, külügyi szolgálatot húsz-harminc  éve betöltők vannak közöttük. Ha mindettől eltekintünk, akkor is elképesztő, szinte hihetetlen, hogy egy alkotmányos demokráciában egy kormányozni szándékozó politikai erő alá ássa az állam mai-holnapi diplomáciai gépezetének hatékonyságát. (Teszi ezt akkor, amikor a válságkezelésben különleges szerep jut a nemzeti érdek érvényesítésére hivatott diplomáciai képviselők szavahihetőségének, továbbá akkor, amikor a határon túli magyarság érdekeinek eredményes képviseletéhez is éppen e szavahihetőségre van szükség).  De emellett az is bizarr, hogy mindezt épp az a párt teszi, amely annak idején, a hatalomban mintegy zsákmányszerzőként rátelepedett a külügyi apparátusra, esetenként tekintet nélkül az alkalmassági mércét meghatározó szakmai előzményekre.
Csak egyetlen példa: Kékessy Dezsőé, aki még genfi emigrációja idején többször látta vendégül az Orbán famíliát, amelyet utóbb a család tiszafüredi kúriájában is szívesen látott… Tőle, a volt párizsi nagykövettől származik az a fentieket alátámasztó mondás: „Nem vagyok diplomata, Orbán Viktor barátja vagyok és az ő személyes kinevezettje. Az Orbán családdal meghitt viszonyban állok, többször személyesen nyaraltak nálam.” Nemcsak valósághűen nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hanem szavai, úgy tűnik, összecsengenek az ellenzéki párt első emberének kijelentésével, amelyet annak idején a gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság előtt tett és amely szerint diplomáciánk legfontosabb állomáshelyeire nem tanácsos karrierdiplomatát küldeni.
Kékessy Dezső, illetve a család mai agrár-, egészségügyi, illetve más vállalkozásainak listája hosszú. (Emlékezetes a tokaji szőlő, közösen az „első családdal”). Kékessy György – a volt nagykövet fia – üzleti kapcsolatáról az erzsébetvárosi ingatlanügyben kulcsszereplőnek látszó, őrizetbe vett, Nagy Györggyel (mindketten tiszafürediek) a Magyar Narancs közölt –  már múlt év decemberében – részletes cikket. Ott olvasható: „Kékessy Dezső – az Orbán-éra párizsi nagykövete, Orbán feleségének egykori üzlettársa – fia a Király utca 25.–27.–29.-re létrehozott cégben volt érdekelt az alapítás idején (2003 végén), a családi ingatlanvállalkozás, a Promoplan révén. Kékessy és Nagy György egyaránt tiszafürediek, a Király utcába Nagy hívta Kékessyt üzlettársnak, azonban a cégpapírok szerint hamarosan kilépett az üzletből. »Benn voltam a cégben, idővel kiderült, hogy a projekt nem vezethet sikerre, kiszálltam« – mondta a Narancsnak Kékessy. 2007 tavaszán mégis megjelent a Kulturális  Örökségvédelmi Hivatal tárgyalótermében, ahol három ház ügyében próbált közvetíteni az építészek és a hatóság között.”
Nem tudni, hogy a szóban forgó ügyben meghallgatták-e a promoplanos  Kékessy Györgyöt az ügyészek. (Mellékesen: apró érdekességként azt azért tudni, hogy miután Orbán Viktor kifejezetten előnyösen eladta – történetesen  épp Kékessy Dezső vejének –  Haris közi lakását, majd a lakás újra megürült, a Promoplan fáradozott az újraeladáson). Mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy van-e Orbán külügyérének, Németh Zsoltnak titkos  követi ellenlistája, s ha igen, vajon szerepel-e rajta a Kékessy név… B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!