A közel-keleti rendezés „kétállami megoldása” melletti kiállást vár el a következő izraeli kormánytól is az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A palesztin elnökkel, Mahmúd Abbásszal folytatott rámalláhi megbeszélése után Javier Solana szombaton reményét fejezte ki, hogy a Likud párti Benjamin Netanjahu jobboldali kabinetje tiszteletben tartja majd a palesztinokkal korábban aláírt egyezményeket, s leállítja a zsidó telepek bővítését a megszállt palesztin területeken.



Solana, aki a Gázai övezet újjáépítése érdekében hétfőre összehívott sarm-es-sejki adományozói konfe-rencia előkészületeként tárgyal a Közel-Keleten, elmondta, hogy Brüsszel 435 millió euró segítséget ajánl fel az újjáépítéshez. Abbász a maga részéről ismét hangsúlyozta, hogy az adományokat az általa vezetett Palesztin Hatóságnak kell kezelnie, nem pedig az övezetet uraló Hamász szervezetnek.
„Azt várjuk Sarm-es-Sejktől, hogy az összes résztvevőtől gyors nemzetközi segítséget kapunk Gáza újjáépítéséhez, mégpedig úgy, ahogyan az eddig is zajlott, azaz egységes eljárásban, a Palesztin Hatóságon keresztül, a nemzetközi intézményekkel való együttműködésben” – mondta közös rámalláhi sajtóértekezletükön a palesztin elnök. Egyetértése jeléül Solana azt mondta, nem gondolja, hogy szükség lenne valamifajta új elosztási mechanizmusra, „a már meglévő mechanizmus lesz a leghatékonyabb a pénzek gyors célba juttatásához”.
Előző este a palesztin elnök George Mitchellt, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottját fogadta. A washingtoni kormány már jelezte: 900 millió dollárral kíván hozzájárulni ahhoz, hogy mielőbb újjáépülhessen az Izrael decemberi-januári offenzívájában lerombolt Gázai övezet.
Az uniós diplomácia vezetője szombaton kijelentette, reményei szerint az egyiptomi üdülőhelyen 70 ország részvételével megtartandó adományozói konferencia egyúttal megerősíti a nemzetközi közösségnek azt az üzenetét, hogy továbbra is kiállnak az önálló palesztin állam létrehozása és az izraeli–palesztin békefolyamat mielőbbi folytatása mellett.
Az arab államok semmit nem utaltak át abból a több mint egymilliárd dollárból, amelyet a Gázai övezet újjáépítéséhez ajánlottak fel az izraeli offenzíva után – közölte szombaton az Arab Liga illetékese Kairóban. A január közepén kilátásba helyezett összeg átutalása azért akadt el, mert az egymással vetélkedő palesztin szervezetek – a Fatah és a Hamász – összekülönböztek azon, hogy ki kapja a felajánlott pénzt. A segélyt felajánló államok most abban bíznak, hogy az egyiptomi Sarm-es-Sejkben holnap kezdődő nemzetközi újjáépítési értekezleten megegyezés születik ebben a kérdésben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!