A „morális értékeket szem elől tévesztő” eddigi banki működési
gyakorlatnak globális ellenőrzési rendszerrel kell véget vetni – mondta
rendkívül éles hangvételű szombati beszédében a brit miniszterelnök.
Ebben a helyzetben most nem kevesebb a feladat, mint a pénzügyi rendszer tönkrement elemeinek újjáépítése, utána pedig olyan gazdasági környezet kialakítása, amelyben a bankok „nem saját magukat, hanem a lakosságot szolgálják” – fogalmazott a kormányfő. Brown szerint az alapvető társadalmi értékeknek a gazdaság egészében, így a bankrendszerben is érvényesülniük kell, s ez alól egyetlen bank sem kereshet kibúvót. Angol–francia szójátékot használva a miniszterelnök azt mondta: néhányan úgy gondolták, hogy a „fair” magatartást fel kell áldozni a „laissez-faire” érdekében, vagyis a tisztességes banki eljárást háttérbe szoríthatja a szabadjára engedett üzlet.
A szabályok nélküli világ azonban értékek nélküli világ, ezért eljött az ideje annak, hogy minden ország új szabályokat dolgozzon ki a bankok számára. A pénzintézetek által űzött üzleti gyakorlat most feltárt bizonyos elemei nemhogy elfogadhatatlanok, de egyenesen védhetetlenek, és ezeket az elemeket haladéktalanul fel kell számolni – fogalmazott a brit miniszterelnök. Hozzátette: a kormány vizsgálja annak jogi lehetőségét, hogy megvonja a csődbe vitt bankok azon egykori vezetőinek nyugdíját, akik „túl sokat kaptak”. Ez egyenes utalás Sir Fred Goodwinre, a Royal Bank of Scotland volt vezérigazgatójára, akinek nyugdíjügye belpolitikai botránnyá fajult: az alig 50 éves Sir Fred azonban, aki már tavaly távozott a bank éléről, olyan nyugdíj-megállapodást kötött, amelynek alapján élete végéig évi 693 ezer font (több mint 200 millió forint) nyugellátásban részesül. Gordon Brown többször is személyesen felszólította a volt bankvezetőt arra, hogy mondjon le nyugdíjáról. Sir Fred azonban közölte, hogy erre nem hajlandó.
Brown szerint létezik egy globális pénzügyi „árnyékrendszer”, amelynek ellenőrzésére globális szabályozás kell. A cél az, hogy ne legyen búvóhelye „a különleges befektetési szerveződéseknek”, a fedezeti alapoknak, és ne legyenek adóparadicsomok – mondta a brit politikus. A miniszterelnök hozzátette: a jelenlegi pénzügyi válság 100 millió embert döntött szegénységbe világszerte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!