Cigányok vagyunk

De gondolunk-e arra, hogy az  ötéves Robi, akinek hátában – ha igaz – nem kevesebb, mint 18 sörétet találtak, már nem megy többé sétálni, nem homokozik, nem hintázik, nem kéri ugyancsak halott apukáját, hogy meséljen neki, nem majszol egy darab csokit. A halott Robit nem támasztja föl semmiféle vizsgálat, s bármi derüljön is ki, az ő ártatlan életének vége. „Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull, s nem kérdi, mire jó?” – mondja a Cigány a siralomházban szerzője, s mi sem tudjuk, mindez mire jó, de fölfogjuk-e, hogy Robi halála a mi halálunk, a mi csődünk, a mi tehetetlenségünk – és a mi pótolhatatlan veszteségünk. Egy kisfiúval kevesebb van közöttünk, mert intézményeink, szerveink, testületeink nem tudják garantálni polgártársaink biztonságát, mert Robi oda született – ahova. „Testvérem van millió/ és a legtöbb oly szegény, oly szegény,/ még álmából sem ismeri ami jó” –, s mi kimondjuk-e, hogy testvéreink a szegények, törődünk-e velük eleget, közibük megyünk-e, ismerjük-e őket? Vagy csak a messzeségből lamentálunk, s mondjuk-soroljuk szentenciáinkat? Most például elmerülünk abban, hogy „etnikai” vagy nem „etnikai”, de ettől Robi holnap nem bújik oda édesanyjához, csöppecske öt évének gyerekes lendületével nem rúg nagyot labdájába. Majd’ egy hét telt el értelmetlen és gyalázatos halála óta, de a bűnüldözés technikai tennivalóin túlmenően nem látom az elemi szolidaritást, amely átölelné az itt maradt családtagokat, amely végre egyesítené a politikai elitet, amely a világi hatalmat és a lelkek gondozására hivatott egyházakat rádöbbentené a közös feladatra, nem látom a kétségbeesett elszántságot, amellyel odafordulnánk azokhoz a kevesekhez, akik mindennapi munkájukat velük s közöttük, a mélyszegények között, végzik – éppenséggel értünk is, hogy szép házaink, és rendezett lakásunk, villánk  és kertünk, garázsunk és virágos udvarunk ne legyen színhelye ilyen tragédiának, hogy a mi kis robijaink, gyermekeink és unokáink, élhessenek, ha már az Élet, a Sors, a Gondviselés úgy hozta, hogy e napfényes-szutykos világra jöttek. Igen, mert mindannyian cigányok vagyunk, cigányok lehetünk, ha majd a settenkedő iszonyat a mi védettnek hitt környezetünkben ránk támad.
Lehet, hogy nekünk Tatárszentgyörgy nem elég – lehet, hogy nekünk tényleg Mohács kell? Ébresztő, uraim, ébresztő, bár a trombitaszó soha, de soha nem ébreszti már föl Robit.
Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!