A fene se érti!… Mármint azt: ugyanazok a gyanúsítottak egyszer – ha „pukkan” az ügy és/vagy még körözik őket a bűncselekmény után – teljes névvel, és az arcukat is mutató fotókkal jelennek meg a média híradásaiban, másszor meg – ha előzetesbe kerülnek – már csak nevük kezdőbetűjével említik őket a hatósági emberek és kitakart fényképpel mutatja őket média. Pedig az ingatlanpanama-ügyben őrizetbe vett polgármesterről épp úgy tudja addigra mindenki, hogy ki ő, mint a veszprémi Cozma-gyilkossággal gyanúsított, és a kiadatásuk után a múlt szombaton előzetesbe is került „R. Sándorról és N. Győzőről”.
– A polgári személyiségi jogok védelmének legingoványosabb területére tévedtünk – kezdi a válaszát Kolláth György alkotmányjogász. – Az alapvető szabályt 1960 óta lényegében változatlanul tartalmazza a Polgári Törvénykönyv (Ptk.), de ezen a joggyakorlat és a szokásjog már túllépett. Amit biztosan tudunk, hogy mindenkinek joga van a névviseléshez, és ezt a jogát elvonni, tönkretenni, elorozni, meghamisítani nem lehet. A további szabályok a Ptk.-ban arról szólnak csupán, hogy tudományos, irodalmi és más közszereplői tevékenységet álnéven is lehet végezni, s a névviselési jog sérelmét különösen az jelenti, ha valaki jogosulatlanul használja más nevét. Például Kossuth Lajosnak vagy Petőfi Sándornak nevezi magát, vagy jogosulatlanul használ máséhoz hasonló nevet, teszem azt 13. Rákóczi Ferencnek hívatja magát. A családjogi törvény is foglalkozik még a névhasználattal, ám azt főleg a férj-feleség viszonylatában rendezi.
Van viszont egy kialakult szokásrend a nyomozást folytatóknál és a sajtóban. Nevezetesen: ha ismeretlen tettes ellen folyik büntető- eljárás, akkor nem tudnak nevet mondani, ha mégis mondanak vagy sugallnak valamit – az jogsértő. Ám ha már konkrét személyek elleni az eljárás, akkor alkalmazzák a Ptk. egy másik, a büntetőeljárásra vonatkozó szabályát. Eszerint a súlyos bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyekről képmást, hangfelvételt nyomós közérdekből – ilyen az is, ha körözik őket – vagy méltányossági alapon magánérdekből – ha például eltűntet keres a családja – fel szabad használni. A rendőrség tehát teljes joggal teszi közzé egy olyan ügyben, mint a veszprémi is, a körözött gyanúsítottak fényképét és teljes nevét. Mivel ez az intézkedés jogszerű, a rá való hivatkozás a médiában, a sajtóban, a közbeszédben szintén jogszerű. Ha csak annyit mondanak és mutatnak, amit a rendőrség közzétett, akkor a közérdekű információt adják tovább.
Ám itt már a szokásjog ellentmondásossá válik, mert sokan akkor is ragaszkodnak a kezdőbetűkhöz, a kitakart fotóhoz, amikor nyugodtan használhatnák a teljes nevet és a már közzétett fényképet. Vannak ennek indokoltabb és kevésbé indokolható esetei. Az előbbire példa, ha fiatalkorú is szerepel egy nagyobb bűnügyben, s a gyanúsítottak között van, mondjuk, két felnőtt a teljes nevén és két fiatalkorú a vezetékneve kezdőbetűjével és a keresztnevével. Ésszerű és humánus, ha a kiskorúakat és a nevüket is védik – még akkor is, ha bűncselekménybe keveredtek. Ám az már végképp komikus, ha a felnőtt gyanúsítottról a nevének és a fényképnek jogszerű, korrekt közzététele után máshogyan – látszólag „titkosítva” – kezdenek beszélni. Emögött a gyakorlat mögött valószínűleg egy jogi félreértés húzódik meg. Egy-két éve egy alkotmánybírósági határozat alapján mindenfajta közigazgatási, polgári peres, gazdasági, munkaügyi eljárásban megkérdezik a feleket és a tanúkat, hogy óhajtják-e az adataik zárt kezelését. Erre a legtöbben igennel válaszolnak. Előzetes letartóztatásba viszont mindig ismert gyanúsított kerül, méghozzá a kihallgatása után. S az iménti „szabály” kelhetett önálló életre a túlreagálás révén: nyilván sok jogalkalmazó úgy hiszi, hogy ha ez az általános gyakorlat, akkor a bűnügyek gyanúsítottairól sem lehet közölni semmit a hozzájárulásuk nélkül. Pedig a nevüket, a fotójukat, mint említettem, a büntető- eljárásban már jogszerűen nyilvánossá tették, azaz ezekkel az adatokkal már szabadon rendelkezhetnek a bűnügyi szervek is, ezeket nem illeti meg további védelem. Legfeljebb egyéb adataik
– például az adószámuk, a személyi számuk – maradhatnak titokban. Ráadásul a gyanúsítottak gyakran ki is használják az efféle téves általánosítást: perrel fenyegetik meg a nyomozót vagy a riportert, aki ismét nyilvánosságra hozza a már amúgy nyilvános adataikat.
Más ügy persze, ha egy börtönőr vagy kommandós kéri, hogy az arcát takarják el a fotón; ezt az igényét logikus is teljesíteni. Nem véletlenül hoztak pár napja Londonban olyan törvényt az antiterrorista harc jegyében, hogy aki a rendőrt az engedélye nélkül fotózza le, az akár tíz évet is kaphat. Őt, a törvény emberét, ugyanis a bűnöző bosszújától védik ezzel.
Természetesen egy büntetőügy bírósági tárgyalása ismét nyilvánosan folyik, így ott a nevek, a fényképek is újra nyilvánosak – és a sajtóban, a médiában közölhetők, mondta végezetül Kolláth.vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!