Fizessenek a szegények?

Nyilván O. V. szellemi teljesítménye, közgazdasági szakértelme kápráztatta el, de akkor sem ildomos ebben az előrehaladott korban átvenni ezt a kamaszos, neveletlen pökhendiséget. Éppen elég ezt elviselni az SZDSZ  „nagy tudású” frontembereitől, a kitűnő közgazdásszá lett pedagógus Horn exállamtitkár úrtól, a sehol sem dolgozó Fodor pártelnöktől, a mindent gyógyító-reformáló Kóka doktortól, Gulyás és Gusztos képviselő uraktól.
Ami a Reformbizottság heroikus munkával megalkotott javaslatait illeti, fogadja gratulációmat. Sikerült az ország gazdasági, társadalmi, politikai, szellemi állapotát egy csapásra rendbe tevő javaslatot megalkotniuk: fizessenek a szegények, és mindenek- előtt a nyugdíjasok. A többi rendben van, illetve rendben lesz, ha egy kis jövedelmet még áttolunk a vállalkozók zsebébe. Azonnal megnyílik az exportpiac (fellendül a kereslet az USA-ban, Németországban, az EU-ban, sőt az egész világon), ha csökkentjük a járulékot.
Ahogy Móricka elképzeli. Eddigi szakmai munkájának megcsúfolása a versenyképességet az adóteherrel azonosítania. A mai nagyvállalkozók az ország bajainak orvoslására az adójuk csökkentését és dolgozóik munkabérének befagyasztását követelik, a szociális kiadások és a nyugdíjak csökkentése mellett. Derék dolog!
Egyébként nem hallottam a nagytiszteletű bizottság véleményének kifejtését a „szociális népszavazás” előtt, vagy a „magyar emberek” tájékoztatását arról, hogy mit jelent a gazdaságra nézve, hogy az euró árfolyama az 1999. januári bevezetésekor 250,84 forint volt, és 10 évvel később, 2008 szeptemberében  240,61 forint. A 4 százalékkal erősebb árfolyam annak ellenére következett be, hogy a hazai infláció ez idő alatt (2008. végéig) 190 százalékos volt, az eurózónáé 120 százalék.
Az úgynevezett holland betegség – a hazai valuta felértékelődése – az MNB által magasan tartott kamatok miatt következett be. (Tehát nem azért, mint annak idején Hollandiában, vagy azóta is több országban, azaz valami világszerte keresett termék, ásványkincs forgalmazása miatt.)  Nem szóltak ezen állapot fenntarthatóságáról az esetben, ha az euró bevezetésének azon követelményét is érvényesíteni akarjuk, hogy a hosszú lejáratú (5-10 éves) állampapírok kamatlábai a vizsgálatot megelőző egy évben legfeljebb 2 százalékponttal haladhatják meg a három legalacsonyabb inflációjú tagország hosszú lejáratú kamatlábainak átlagát.
Elfelejtették tájékoztatni a lakosságot arról, hogy milyen egyéni és nemzetgazdasági kockázatai vannak eladósodni olyan pénznemben, melyből a törlesztéshez nincs folyó jövedelem. Tehát egy kicsit több szerénység nem csak elegánsabb, hanem indokolt is lett volna.
Sólyom Zoltán Budapest,
közgazdász

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!