A kommunizmus áldozatainak napjáról van szó. Mert ebben az országban
nagyon sokan emlékeznek még a kommunista diktatúrára, emlékeznek
történelmünk legnehezebb pillanataira.

Tegnap este itt, Veszprémben, a Brusznyi Árpád-emlékműnél – ő igazi 56-os veszprémi mártír volt – beszédet tartott Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, aki ezen a napon mi másról beszélhetett, mint arról, hogy nem a jólét emelkedik, hanem a munkanélküliek száma, és – ami szerinte nagyon fontos – az euró árfolyama. A kommunizmus áldozataira emlékezve (?), azt hangsúlyozta, hogy „ma már nem a szép álmaink beteljesülését várjuk (?), mint 20 esztendővel ezelőtt (?), hanem egyszerűen rettegünk a jövőtől(?)”. Még azt is elmesélte, hogy „a magyar emberek mindennapjainak a részévé vált a félelem, a bizonytalanság és kilátástalanság, ugyan úgy, mint a KOMMUNIZMUS legsötétebb esztendeiben”.
Kedves Szijjártó barátom, tekintettel arra, hogy önnek fogalma sincs arról, mit jelent az a kifejezés, hogy „legsötétebb esztendei”, röviden elmesélem. Drága édesapám elment otthonról munkát keresni, de soha többé nem jött vissza. Elkapták, kivégezték, árván maradtunk a testvéremmel. Nagyon nehezen éltünk, de közben tanultunk, dolgoztunk és reménykedtünk. Méghozzá abban, ami bekövetkezett: 20 évvel ezelőtt jöttek önök, fiatalok, jött a remény, jött a nagyon rövid boldogság, elmentek a „ruszkik”, jött az új parlament és... ezzel a mesének vége is van.
Mert ebben a 20 évben önök ebben a diktatúra nélküli parlamentben nem dolgoztak, habár 20(!) éve ott vannak, hanem nekünk, akik nagyon reménykedtünk az új boldogságban, lenini kézlendítéssel mutattak egymásra, lenézték egymást, kinevették. És a 20 éves parlamentből még annyi sem lett, mint ami volt a rendszerváltozás előtt. Nekünk nem kell mesélni, hogy milyen rossz az élet, kedves Szijjártó úr, mert ön erről nem tud semmit, mert mindene megvan, és ezért „rettegni kell” önnek. Nekem, a családomnak nincs semmink, bezárt az üzem, ahol a feleségemmel dolgoztam, és egyetlen dolog maradt: hallgatni a sok-sok beszédet, mert tudjuk, hogy sem holnap, sem jövőre nem lesz jobb.
Ezért arra gondoltam a kommunizmus áldozatainak napján, hogy jó lenne végre, ha nem önöket látnánk, hanem teljesen új arcokat.
Marjai Attila, Veszprém

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!