Almási Éva két hét felkészülési idővel próbafolyamat közben átvette az akkor beteg Csomós Maritól a Farkasok és bárányok című Osztrovszkij-darabban Murzaveckaja szerepét a Radnóti Színházban. Jelenleg három színházban látható, és a férfiszerepeket jobbaknak, bonyolultabbaknak tartja, mint a nőieket.
– Lassan a huszonötödik előadásnál tartunk, már mondhatom, hogy sikeres a produkció, és én igen jól érzem magam benne.
● Ebben a darabban mindenki megpróbálja a másikat megpumpolni, átverni.
– Én egy közepes „halat” játszom, akit a végén megeszik a nagyobb hal.
● Rafinált nagyasszonyt alakít, aki aztán igencsak lecsúszik.
– Jön egy nála rafináltabb, nagyobb kaliberű gazember, aki letarol mindent és mindenkit. Ez egyszerre komikus és tragikus.
● Még végletesebb szerepe volt a Shopping and fucking című darabban, a Thália Stúdióban.
– Az eredetileg férfiszerep, de az ember elér egy olyan korba, amikor már tökmindegy, hogy férfit vagy nőt játszik. Mindig vonzottak a férfiszerepek. Sose ajánlkoztam egyetlen feladatra sem, de amikor Vámos László Szegeden Az ember tragédiáját rendezte, mondtam neki, hogy Lucifert boldogan eljátszanám.
● Alakította már nő, Berek Kati Győrben, de éppen hogy férfiasan kemény Lucifert kellett játszania, egyáltalán nem volt nőies.
– Nem gondoltam, hogy Lucifer nőies. Ő angyal, nincs neme.
● Nem ördög inkább?
– Ő szerintem bukott angyal. Sokkal jobbak egyébként a férfiszerepek. Több is van belőlük, mint nőiből, és bonyolultabbak is. Lear királyt eljátszani például nagyszerű lehet.
● Női szerepben nincs ilyen nagyszerű?
– Hát nem tudom…
● Mondjuk például A vágy villamosában Blanche nem lehet olyan súlyú, mint Lear király?
– Lehet, hogy igaza van.
● Blanche-t miért nem sikerült jól eljátszania?
– Akkor kerültem a Madách Színházból a Vígbe, túlzottan meg akartam felelni a számomra új társulatnak. El akartam felejteni Madách Színház-i múltamat. Komoly tanulság, hogy az ember a múltját sohase felejtse el, mert csak abból lehet továbblépni. Nagyon be akartam illeszkedni a Víg társulatába, és nem sikerült.
● Azóta lényegében nem is tartozik társulathoz.
– Igazából nem, egy évig voltam Szolnokon.
● Hiányzik a társulati tagság?
– Néha igen, néha nem. Az nem hiányzik, hogy kiírják a próbatáblára, milyen szerepeket szánnak nekem, és ha tetszene, ha nem, el kellene játszanom, mert társulati tagként ez így természetes és tisztességes. Amikor viszont jól érzem magam egy közösségben, arra gondolok, hogy talán jó lenne valahová tartozni. Végül is én már megszoktam a szabad életet, ami azt jelenti, hogy a legviharosabb tengerben is szabadon úszkálhatok, ámde senki nem jön megmenteni, ha fuldoklom.
● Így viszont lehet, hogy csak véletlenül kap olyan fontos szerepet, mint a Farkasok és bárányokban, ha pedig társulati tag lenne, gondolnának önre.
– Fatalista ember vagyok, és azt gondolom, hogy azok a szerepek, amelyek az embert el akarják érni, el is érik. Boldog voltam, hogy Szolnokon például rám osztották a Macskajátékban Orbánnét. Abból még soha nem lett bajom, ha nem játszottam el egy szerepet, csak abból, ha eljátszottam.
● A Shopping and fuckingban együtt léphetett fel a lányával, Balázsovits Edittel…
– Alföldi Róbert rendezőnek jutott eszébe, hogy játsszunk együtt. Borzasztó jó volt partnerként érezni a színpadon a lányom erejét, tehetségét.
● Most a Farkasok és bárányokon kívül játszik még a Beszélő fejekben a Tháliában, Az utolsó szivarban a Pinceszínházban. Havonta nyolc-kilenc este van színpadon. Elég ez önnek?
– Még ennyi idős koromban is kalandra vágyom, és ez a három produkció nekem kaland. Ha adódik hasonló, akkor szívesen játszom még mást is.
Bóta Gábor
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!