Léderer Ákos, az RTL Klub sportkommentátora és műsorvezetője szerint
akiben nincs kellő tűz és elhivatottság már fiatal korától kezdve,
talán sosem lesz igazán jó közvetítő. „Tudatosan próbáltam formálni,
alakítani a stílusom és nagyrészt saját magamra hallgattam. Tudom,
önfejű ötletnek tűnik, de úgy gondolom, elengedhetetlen, hogy mindenki
magának találja meg a határokat ebben a szakmában” – magyarázta.
„Az első pár évben, mikor odakerülünk a tűzhöz, persze nem tanácsos a saját véleményt hangoztatni a mérkőzések alatt. De le sem tagadhatnám: én olyan kommentátor vagyok, aki mindig megmondja a magáét. Emiatt sokaknak nem vagyok szimpatikus, de mások talán éppen ezért kedvelnek” – tette hozzá. Léderer Ákos azt is elmondta, hogy vannak olyan sportágak, ahol nem szereti, ha szakértő ül mellette, hiszen olyankor nem véleményezhet, csak közvetíthet. „Nem vagyok elszánt híve a szigorú pártatlanságnak sem, vagy annak, hogy visszafogják az indulataikat a sportkommentárorok. Éppen ezért legjobban a válogatott meccseket szeretem közvetíteni, legyen szó bármilyen sportágról, hiszen akkor nyugodtan elengedhetem magam. De ma sem kell visszafognom a hangom: délután fél ötkor lesz a SportKlub csatornán a Werder Bremen–Bayern Münchnen német labdarúgó-bajnoki rangadó, melyet élőben adunk és én párban közvetítem Edvi Lászlóval. Laci köztudottan Bayern-rajongó, míg én ízig-vérig Werder-drukker vagyok. Egymásnak fogunk esni és nem titkoljuk majd a csapatszimpátiát. Nem tudjuk, hogy mi fog kisülni belőle, az biztos, hogy mostantól mindenki tudni fogja, kinek szurkolunk!”
A műsorvezető sportszerető családban nőtt fel, négyéves korától vitték meccsekre. „Apukám Újpest- szurkoló, nagypapám Fradi-drukker volt, én ekkor még ebből semmit nem értettem, de szerettem velük focit nézni. A tévében pedig szinte megbabonáztak Knézy Jenő közvetítései. Azt mesélték szüleim, hogy egyszer a Körcsarnokban voltunk birkozóversenyen és annyira beleéltem magam az események forgatagába, hogy a fejem beszorult a korlátba... Gyerekoromban mindig birkózó példaképeket választottam magamnak; Balla Józsi, Növényi Norbi, Komáromi Tibor voltak kedvenceim. Több sportot is kipróbáltam, de érdekes módon a birkózást soha. Asztaliteniszeztem, vívtam, fociztam és úsztam, majdnem mindent a BVSC-ben. Szüleim mindig odafigyeltek, milyen osztályzatokat viszek haza és hatodikos koromig semmi gond nem volt a tanulással. Ekkor azonban leromlottak a jegyeim és akkori osztályfőnököm tanácsára abba kellett hagynom a sportot – éppen a vívást. Nagyon fájt és a mai napig sajnálom a dolgot, mert azt gondolom, a vívás ment mind közül a legjobban. Nem voltam nagyon gyors, de a tempóérzékem, az ütemérzékem elég jó volt. Felnőtt koromra a jégkorong lett számomra az első számú sportág, minden szempontból. Három éve kezdtem el játszani, a nulláról kezdve. Azóta sem sokat fejlődtem, de azért valami talán ragadt rám...” – nevetett.
Léderer Ákos első élő sportközvetítésére sokat kellett várnia. „Hat évvel ezelőtt kommentáltam a Paris Saint-Germain–Újpest labdarúgó KEK-meccset, melyet az RTL Klub vett meg. Ekkor már képernyős voltam a csatornánál, két éve híradóztam és sportműsorokat vezettem – de a közvetítésre vágytam a legjobban. Ezután másfél év üresjárat következett, ami a focit illeti, majd jöttek a magyar bajnokik” – emlékezett vissza. „A képernyőn való szereplés miatt sokkal jobban izgultam, mint az első kommentálások miatt. Amikor először kamera elé kerültem, el volt törve az egyik ujjam és vastag kötés éktelenkedett rajta. Asztal mögött ültem a stúdióban és nem tehettem fel a papírjaim mellé csak a másik kezem. Képzelem, mit gondolhattak erről az ügyetlen szituációról a nézők... Az első olyan adás, amikor végre fesztelen voltam, pont egy RTL klubos buli után volt. Lehet, hogy az átmulatott éjszaka segített kezdetben, de lassacskán a műsorvezetést is megszerettem” – mondta.
A kommentátor az RTL Klubon K1-et, focit és bokszot közvetített, a SportKlubon triatlontól kezdve vízilabdán át jégkorongig több sportágba is belekóstolt. „Ha ragsorolnom kellene, utóbbi kettő megelőzi a focit is. Ha lehetne, akkor huszonnégy órában hokit közvetítenék. Régóta benne vagyok ebben a sportban, így nem az alapoktól kellett megtanulnom mindent, mikor először megkaptam a feladatot. A specializálódás külföldön amúgy is bevett szokás; a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapat állandó kommentátorának a center, Shaquille O’Neal küldött puszikat, jókívánságokat a tévén keresztül, míg a kommentátor beteg volt... A másik nagy szerelmem a Bundesliga. Kajak-kenut és öttusát is szívesen közvetítenék egyszer, mert nagy kedvenceim, de sosem volt alkalmam kipróbálni egyiket sem. És amit inkább elkerülök? Tornát vagy műkorcsolyát nem hiszem, hogy valaha is elvállalnék...”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!