A sajtóban megjelent félreérthető hírek ellenére február utolsó hetében
megkezdődött a területalapú támogatás nemzeti kiegészítő részének
(angol nyelvű rövidítéssel a top-up-nak) az átutalása a Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési Hivatalnál – tudtuk meg Soproni Horváth Lajos
szóvivőtől.

A rendelkezésre álló 74 milliárd forintból 39 milliárd jut a mintegy 151 ezer gazdálkodót érintő GOFR-növények – gabonafélék, olajmagvak, fehérje- és rostnövények – termesztésének támogatására. Ebből eddig 109 ezer ügyfélnek hozzávetőlegesen 15 milliárd forintot utalt ki a hivatal. Átvehette már a pénzét 218 dohánytermesztő is, akik összesen 582 millió forint nemzeti támogatásban részesültek.
Az állattenyésztési ágazatban már az év elején megkezdődött a támogatások kifizetése az MVH-nál, s a jogcímek felénél meg is kapták a pénzüket az ügyfelek. Ide tartozik a majdnem 8 ezer tejtermelő, akik így mintegy 15 milliárd forinthoz jutottak hozzá. Az 5600 anyajuhtartónak 2,5 milliárdot utalt a hivatal, közülük 1080 azért kapott még összesen 350 milliót, mivel kedvezőtlen területen folytatják ezt a tevékenységet. Tart még hízottbika-tartás támogatására 4,4 milliárd forint, extenzifikációs szarvasmarhatartás megsegítésére 1,3 milliárd, termeléstől elválasztott anyatehéntartásra 1 milliárd kifizetése, aminek a befejezése március első hetében várható.
A 2008. évi területalapú támogatás nemzeti részének most zajló kifizetését mindig megelőzi az egységes uniós rész (SAPS) átutalása. December közepétől múlt év végéig a 155 milliárd forintos keretből több mint 108 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz, február végéig pedig újabb 32 milliárd kifizetésére kerül sor. Erre a 188 ezer SAPS-kérelmet benyújtott ügyfélből 180 ezernek már a bankszámláján lesz az uniós területalapú támogatás, holott a kifizetési időszak 2008. december elsejétől egészen 2009. június 30-ig tart. A fennmaradó mintegy 8 ezer ügyfélnek azért nem lehetett még fizetni, mert náluk a folyamatban lévő adategyeztetés, vagy a helyszíni szemle dönti majd el, hogy egy adott blokkon belül ki igényelt a sajátjánál nagyobb földterületre uniós támogatást.
P. É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!