– Az egészségügy romokban van, a magyar betegek szenvednek, a sok semmitmondás mellett ez is elhangzott Orbán Viktor Fidesz-elnök szájából országértékelő beszédében – mondta tegnap a VH-nak Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke, belgyógyász-kardiológus.



– Sejthető volt, hogy mindez elhangzik, szinte fogadni mertem volna rá, de azért mégsem tudok mellette szó nélkül elmenni. Annak ellenére nem, hogy tudom: messze nem tettünk mindent jól és helyesen az egészségügy átalakítása kapcsán, pláne nem tettünk-tehettünk – eleget! De ha összehasonlítom a kormány tevékenységét azzal, ami a Fidesz-kabinet regnálása idején az egészségügyben (nem) történt, még olyan nagyon elégedetlen sem lehetek! Hiszen Orbán Viktorék ígértek 400 százalékos egészségügyi bérfejlesztést, amit nem teljesítettek, kudarcosnak bizonyult a háziorvosi praxistörvény, a mutyizást magában rejtő kórháztörvény, s érdemi változás, javulás nem történt.
Mi legalább próbálkoztunk… S van eredmény is: javult a járulékfizetési fegyelem, nyilvános és tiszta a várólista, rendezett a gyógyszerpiac. S ha nincs tavaly a népszavazás, még tisztábbak lehetnének a viszonyok. Az ország egy évvel ezelőtt nem a jövőről népszavazott, hanem a leszakadás, a múlt mellett döntött, a referendumot kezdeményező szerint ugyanis a reformok „ártanak” … Most ugyan nincs 300 forintos vizitdíj – ami az EU sok országban létezik –, de a legnagyobb baj nem ez, hanem az: a gazdasági-pénzügyi világválsághoz kell alkalmazkodnunk, s mégis szorongás, félelem van a döntések körül, mert a rövid távú érdekek sokszor felülírják a szakmai érdekeket, hosszú távon a betegek érdekeit. Az egészségbiztosításban is egyensúlyt kell teremteni, a kiadásokat mérsékelni kell – de erről bátran kellene beszélni. Arról is, hogy meddig terjed az állami felelősségvállalás, mit kell garantálni mindenképpen, s igen: beszélni kell az öngondoskodás szerepéről is. Orbán Viktor úgy csinál, mintha a bőségszaru itt lenne a közelünkben, az egészségügy pedig „hálás” téma, a populizmus hamar táptalajt fog. Pedig ma nemcsak az a kérdés, miként tudjuk a méltányosságot és a szolidaritást érvényesíteni az ellátásban, hanem az is, hogy hogyan tudjuk ezt fenntartani, finanszírozni hosszú távon a kórházakban, a járóbeteg-ellátásban, az otthonápolásban. Mindent újra kell gondolni: a teljesítmény- elvet, az önkormányzatok szerepét is. Muszáj ezekről beszélni – mert rákényszerülünk; kísérletet kell tenni a megegyezésre. Ma is azt tudom mondani, amit késő ősszel, a nemzeti csúcson mondtam:  húsz éve a nemzeti közmegegyezés „várólistáján” a magyar egészségügy!
G.M.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!