Tízezrek, ha nem százezrek élnek abból, hogy takarítanak, főznek, mosnak, vasalnak, gyermekre felügyelnek, rendben tartják a kertet: ők az egykori cselédek „leszármazottai”, a ma háztartási alkalmazottai, akik létszámát, keresetét a Corvinus Egyetem kutatója még csak megbecsülni sem tudja. Tőlünk eltérően Ausztriában viszont fölmérték, a 3,5 millió osztrák háztartásból nagyjából kétmillióban foglalkoztatnak külső alkalmazottat, jobbára ugyanúgy feketén, mint nálunk. A magyar kormányzat tett a közelmúltban egy kísérletet e munkák kifehérítésére, harmincszázalékos adókedvezményt ajánlván  azoknak, akik számlával is „bevallják”, hogy foglalkoztatnak háztartási alkalmazottat. Az eredményre a jövő évi adóbevallásig várni kell.



„… csaknem mindig igaz, hogy olyan a cseléd, milyen a gazda és háza népe. A rossz háznál a jó cseléd is elromlik, mert ez osztálynál ritkaság az oly szilárd erény, mely sziklaként sokáig ellenállhatna minden befolyásnak. Ha minden házban rend, takarékosság, szorgalom, okszerű gazdálkodás, erkölcsösség, méltányosság stb. uralkodnék, akkor ugyan hol venné magát a rossz cseléd?…” – emígyen fogalmazott az 1850-es évek Vasárnapi Újságjában Jenevai László. Nos, tekintsünk el az akkori „osztályszemlélettől”, de az tény: az emberek együttélésben, együtt dolgozásban összerázódnak. Különösen, ha élő gazdasági kapcsolat köti őket össze, lényegében alá-fölérendeltségi viszonyban. 
Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár rá vagy 130 évre, 1983-ban adta ki Család, háztartás és a városi cselédség című munkáját – ám ma, két és fél évtized után, meglehet,   nehezebb lenne adatokhoz jutnia, mint akkor, a még régebbi időkről. Mert érdekes mód’ az ember jobbára a szomszédos Ausztria, illetve a szintén EU-s Németország néhány e „cselédtémával” – lásd még: háztartási alkalmazott, bejárónő, takarító, ápoló, kertész, bébiszitter stb. – kapcsolatos (rész)tényeket. Itthon sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság, sem pedig a tébéjárulékokat és adókat beszedő APEH nem tart nyilván ilyen adatokat.
A már említett németek maguk állítják, hogy a háztartások harmadában alkalmaznak – feketén – segéderőt, s a megkérdezett alkalmazók  ötöde is dolgozott már korábban hasonló munkakörben hazájában vagy külföldön. Ausztriában egy nagy helyi piackutató cég végzett felmérést, amelyből kiderült: a 3,5 millió osztrák háztartásból kétmillióban foglalkoztatnak  külső alkalmazottat – szintúgy többnyire feketén, zsebből megfizetve a takarítást, vasalást, ablakpucolást stb. – erre több mint 3 milliárd eurót fordítva évente. Igénybevételüket, ugye, a nők munkába állása és a lakosság elöregedése – no meg a „sógorék” gyarapodása – különösen felgyorsította. Ez idáig mind a kereslet, mind a kínálat meredeken nőtt – ez utóbbit jó néhány hazánklánya is táplálja. Egyikük, Olga ötvenes nő, 1987-ben telepedett át Erdélyből családjával Magyarországra. Házat építettek, majd a férje meghalt, a fiai főiskolások – a törlesztésekre, a gyerekek taníttatására egyetlen fizetésből már nem futotta. Most Ausztriában dolgozik két családnál – az egyiknél lakik –, megkeres tisztán háromezer eurót, kiadása szinte nincs is. Szabadságra jár csak egyelőre haza, akkor intéz el itthon is mindent…
A Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrások Tanszékének kutatója, Koncz Katalin közgazdász a szerzője többek közt a Nők a munkaerőpiacon című kötetnek. A VH-nak elmondta: még a háztartásbeli asszonyok számát is csak becsülni tudta kutatásaiban, a magánháztartások fizetett alkalmazottainak számát még csak „megsaccolni” sem tudja – éppen amiatt, mert a háztartási kisegítőket a főként feketegazdaság-jellege miatt.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a 9113-as szám alatt tartja nyilván azt a nagyon is bizalmi fizikai foglalkozást, hogy „háztartási alkalmazott”. A magas hivatal így fogalmaz: „Munkaidejük nagy részében álló testhelyzetet kívánó munkát végeznek: söprés, porszívózás, falak tisztítása. A munkafolyamatok nagy részéhez (felmosás, padlófényesítés) nélkülözhetetlen a térdelő, görnyedt testtartás. Sok esetben korszerű gépek segítségével végzik munkájukat, melyek használatának pontos ismerete elengedhetetlen. Gyakran kell kisebb-nagyobb tárgyakat emelgetni, cipelni. Fokozott a karok, a kéz és az ujjak igénybevétele, nedvesség, nyirkosság nehezíti a munka körülményeit. A takarítási műveletek mellé az élelmiszer beszerzése, főzés, felszolgálás, gyermekfelügyelet, beteggondozás, adminisztráció társulhat. Nyújtott, osztott munkaidőben kell időnként dolgozni. Minimális képzettségi (képesítési) feltétel: 8 általános.” Anna diplomás! Ének-zenetanár – volt – Budapesten, még nincs negyven. Pár éve a munkanélküli-segély mellett kezdett érdeklődni széles ismeretségi körében „különmunka” iránt, hisz’ mindig ragyogott a saját otthona is. Kézről kézre adják, „referenciái” boldogok, ha jön, neki meg nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, hogy másutt is takarít. Havi nettó negyedmilliót is megkeres, naná, hogy feketén. Csakhogy így nem nő a majdani nyugdíjat megalapozó éveinek száma, mert „háztartásbeliként” – otthon ma az – férje érthetően csak a két éve kötelező egészségbiztosítási járulékot fizeti utána. Őt nagyon jól megfizetik, de azért az átlag az 1000-1500 forintos órabér, jó, külföldieknél több valamivel. Beosztott mérnök férje is vérszemet kapott amúgy: sofőrködést vállal felesége „kuncsafjainál” időnként, amikor mulatós, görbe estre, bálra, színházba-operába mennek a háziak.
Vannak közvetítők, ahogy régen mondták: „cúpringerek” – helyesen persze zubringerek, „összehozók”. Minden hirdetési újságban kedvünkre válogathatunk belőlük. Erkölcsi bizonyítvány, állandó lakás, leinformálhatóság, így ajánlás kötelező – ám az már a bejárónőre, takarítóra stb., na meg persze az alkalmazóra van bízva, hogy bejelenti-e a tébénél és ha igen, mikor. Ha igen, akkor természetesen itt is a minimálbér a leggyakoribb. Egy mai minimálbéres alkalmazott viszont az őt foglalkoztató háziaknak – ha nem részmunkaidős az illető – jóval több mint százezer forintjában van. Nem beszélve a plusz zsebbe adandókról, mert egy szimpla minimálbérért nem vállal senki ilyen munkát… Egyéni vállalkozóként, számlaadóként is működhetnek persze a munkát vállalók – ám ez is meglehetősen ritka a mai Magyarországon. A szürke- és a feketegazdaság egyelőre mindenkinek kifizetődőbb. Csak a költségvetésnek nem… Igaz, van egy új kezdeményezés, láthatjuk a „számlás” tévéreklámokban is: új adókedvezmény lép életbe, az úgy- nevezett háztartási kedvezmény. Ez úgy érvényesíthető  majd a 2009. évről jövőre készítendő adóbevallásainkban, hogy a lakásfelújítás, a gyermekfelügyelet, a háztartási alkalmazott, a házi betegápolásra fizetett díj, a háztartási közművek és gépek javításáról kapott számla értékének 30 százaléka levonható az adóból, s maximum 100 ezer forintig vehető igénybe. Hogy milyen lesz a visszhang, kiderül 2010-ben. Volt már – van is – próbálkozás a kifehérítésre: 1997 óta az alkalmi munkavállalói füzetbe lehetett bélyegeket ragasztgatni – a munkáltató által vett és beragasztott közteherjegy jelentette a legalitást. Állítólag majd' százezer füzetbe kerültek is bélyegek – de éppen a „házonbelüliség” miatt a családoknál munkát vállalást mégis szinte lehetetlen ellenőrizni.
A Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000) az 50-es évekig a „cselédszakszervezet” volt,  vagy 40 ezer taggal. A ’70-es években még ágazati kollektív szerződéseket kötöttek – ma is akad hetven ilyen cégük –, voltak s ma is vannak megyei szervezeteik, a szervezett dolgozók száma azonban cirka 12 ezerre esett vissza. Pék Zsolt elnök szerint a ’90-es évek végén még volt pár száz ilyen tagunk, mára tényleg egy sincs. Pedig tízezrek – ha nem százezrek – élnek alkalmi, vagy állandó magánszemélyeknél, családoknál végzett munkából. Mára nagyon átalakult ez a réteg, ahogy látom. Egyre csinosabb és fiatalabb hölgyek és urak is vannak a „bejárónők”, a „kertészek” közt – ugyanis sokan barátnőjüket, barátjukat jelentik be. Nekik legalább van bejelentett állásuk. Az más kérdés, hogy a cég terhére…Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!