A lapcsinálás egyik alapszabályát feledtette el egy héttel ezelőtt a lapzárta feszített ritmusa.
A zsurnalisztának ugyanis mindig kételkednie kell, még akkor is ha két roma forrás egybehangzóan állítja, hogy lényegében ismét az történt Tatárszentgyörgyön, ami azon a tragikus hétfő hajnalon. Molotov-koktél, szürke terepjáró, menekülő merénylők – minden életszerű, s a lapot nyomdába kell adni, gondoltam. Mint utóbb kiderült, tévesen, hiszen órákkal később az igazán illetékes rendvédelmi szervek megcáfolták a roma források kezdeti állításait, közölvén, hogy szombaton este csak egy elektromos fűtőberendezés hibája okozott tüzet. Lapzárta ide vagy oda, jelezni lehetett volna, hogy véglegeset még nem tudunk – ez maradt el, s így történhetett, hogy a tények még a megjelenés előtt megcáfolták elsietett címünket – „Újabb gyújtogatás Tatárszentgyörgyön” – és híradásunkat. A (meg)tévesztésért olvasóink elnézését kérjük. A hibát nem kisebbíti, hogy a szakmai ürömbe ezúttal jó adag öröm vegyül, hiszen szerencsére nem újabb gyilkos merénylő tört rá a falura. Csak egy szikra pusztított, nem az embertelenség. (mj)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!