Mascherenda



Azért annak örültem, hogy nem én néztem ki a legégőbben. A legizgalmasabb és legcsodálatosabb velencei bálról már sokat hallottam, de most sikerült először bejutni. Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, frakkot veszek, és hozzá bautát, vagyis háromszögletű fekete kalapot – ez utóbbi bármelyik utcai árusnál beszerezhető a karnevál idején. Mivel szemüveges vagyok, a maszkkal annyit bajlódtam, mint általánosban negyedikes koromban, amikor nem tudtam felvenni az indián fejdíszt.
A Mascherendába hajóval kell érkezni. A csodás palotának ugyan van szárazföldi bejárata is, de ezt a rendezvény idején nem használják. A XIV. századi épület előtt kiköt a vízitaxi, majd odarohan az érkezőkhöz Harlequin, és bevezeti a kedves vendégeket az előcsarnokba. A regisztráció csak annyi, hogy bemondom a nevem. Lelkileg már felkészültem a szokásos szituációkra, hogy sajnos nincs rajta a listán, ugyan már, mikor küldött faxot. De nem. Tudták a nevem, később a beléptető nénivel többször találkoztam, név szerint köszöntött. Páratlan memóriája lehet.
Az épületbe lépve elámultam. Az összes vendég reneszánsz korabeli velencei ruhában pompázott, rajtunk kívül. A mennyezetről lógó padocskán középkori öltözetű artista egyensúlyozott, a pincérek, fotósok padovai diáknak öltöztek. Az aulában csak gyűlt a tömeg. Mindenki viselt maszkot, komolyakat, arany díszítéssel, ezüst verettel.
Gyorsan megbújtam a sarokban. Aztán megnyugodtam. Megpillantottam Hanukát, a japán turistát. Valószínűleg ő sem készült fel eléggé, vagy félre tájékoztatták, mindenesetre ezüstszínű lebernyeget viselt, és megállás nélkül videózott. Igazából nem tudom, hogy hívják a derék fiatalembert, én neveztem el Hanukának, mert a cseresznyefa virágzását ünneplő, szakét iszogató honfitársaira emlékeztetett. Szerencsére sokkal inkább oda nem illő figura volt, mint én, örömmel nyugtáztam, bocs.
A végén aztán láttam még egy hölgyet, aki sátánnak öltözött, ez még durvább volt, ő sem tudta talán, mi a módi. Látványnak erős volt, az biztos.
Az aulában a reneszánszt idéző darabokat adtak elő, profin, ügyesen. Aztán fél kilenckor jött a herceg, és megnyitotta a bált. Párosával vonultunk a lépcsőn. A Mascherendán nincsenek sokan, talán kétszázan, nem véletlen, hogy alig lehet bejutni. De a látvány mindent megér. A maszkot a bál végéig senki sem veszi le, a játék komoly.
A vacsora hétfogásos, könnyű, elegáns. Közben lehet táncolni, a középkori mulatságokban kevésbé jártasakat tanítgatják kedvesen. A programot hastánccal is színesítik, majd következik a helyi Casanova megválasztása. Egy francia vendég nagyon komolyan veszi, tényleg megcsókolja ismeretlen partnerét. A hódítás trükkjeit kell bemutatni, majd az énektudást. Végül ez utóbbin a francia elbukik, más lesz a bál legjobb férfija. Az idős úr azért gyorsan megvigasztalódik, egy fiatal maszkos lánynak csapja a szelet.
A Mascherandán gyertyával világítanak, nem elektromos izzóval. Sikeresen összeviaszozom a zakómat. Ekkor már még durvábban festek, de szerencsére egy órakor ünnepélyesen bezárják a bált. A vendégek levonulnak az aulába, és itt még táncolhatnak hajnalig. Az izgalom kedvéért két lenge öltözetű hölgy is beszáll a dologba, a hastáncosokat úgy látszik egész estére kifizették. A szervezők profik, mondom, mindenre gondolnak. A fotók másnak átvehetők a Danieli-palotában.Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!