A tizenharmadik havi nyugdíjat el kell felejteni, úgy ahogy van –
jelentette ki mértékadó fórumokon nem is egyszer Simor András, a Magyar
Nemzeti Bank elnöke. Kijelentését gyakran visszhangozzák a pénzügyi
szféra korifeusai. Nemrég kiderült, a bankelnök havi jövedelme 7,8
millió forint. Ha annak „csak” húsz-harminc százaléka a nettó, az is
havi 2, évi 24 millió! A tizenharmadik havi nyugdíj ennek maximum 3,1
ezreléke (figyelembe véve a 80 ezres plafont). Havi kétmillió mellett
könnyű mondani: semmiség, amit elvisz a 13. havi elvétele.


Simor Andrásnak és más pénzembereknek, a Reformszövetség tagjainak, támogatóinak valóban semmiség lehet havi 80 ezer forint, ám aki havonta annyit, vagy annál is kevesebbet kényszerül beosztani, annak ezer forint is számít! Ráadásul a nyugdíjasok hátra lévő életútja nem túl sok esztendő. Nekik arra a rövid időre már nem jár a remény, hogy megérhetnek még jobb napokat is? Jár viszont a pénzemberek legtöbbje által nem is próbált nélkülözés! Pedig sokat dolgoztak hajdan az országért, a nyugdíjukért.
Mellbe vágott Demján Sándornak a Szólás szabadsága című televíziós műsorban február 15-én tett, nem szó szerint idézett kijelentése. Állítása szerint a mainak duplája is lehetne Magyarországon az életszínvonal, ha a hazai politikában nem az ellenségeskedés, hanem a konstruktív együttműködés érvényesülne immár tíz éve! Hiszem, hogy igaz az állítás! Még akkor is, ha forintosított becslések mindmáig nem láttak napvilágot ebben a témakörben.
Emlékezzünk! A Bokros Lajos nevével fémjelzett intézkedések szapulásával kezdte kampányát a Fidesz, és eltörlésével folytatta. Hatalomra jutva, eltérítette az ígéretes fejlődési pályáról az ország szekerét. Hiába volt nagyvonalú előzőleg velük szemben (például a parlamenti bizottsági helyek arányát tekintve) Horn Gyula, jött az „egész pályás letámadás”. Szavazatszerző céllal erőszakot vettek többek között a közgazdaságilag indokolt tömegközlekedési díjemeléseken (is). Tart annak a böjtje, az akkori jegyárpolitika (is) „besegített” az autóbuszparkok lepusztulásába. Helyszűke miatt lehetetlen felsorolni, mennyi mindennel egyengették az ország kátyúba sodródását. Majd jött a 2002-es kampányban az ígéretlicit. Azután pedig számon kérték kampányígéretei teljesítését Medgyessy Péteren, akit ők hajszoltak bele átgondolatlan vállalásokba.
Az Orbán Viktor vezette ellenzék hétről hétre sündisznóállásba kényszerítette a (általa szinte folyamatosan megkérdőjelezett) legitim kormány intézkedéseit 2002 és 2006 között. 2006 után még inkább! Ilyen ellenzéki hozzáállás ellehetetlenítette a köztudottan fontos reformok jó színvonalú kimunkálását, nemhogy a bevezetését. Az alkotó energiák nagy hányada országosan arra pocsékolódott el: miként lehet bármit úgy cselekedni, hogy ne tudjon belekötni az ellenzék. Ezért álságos dolog a kormányfő hiteltelenségéről szónokolniuk azoknak, akik minden elképzelhetőt bevetettek idehaza, sőt még külföldön is a kormány hitelességének lerombolásáért. Ők sürgetik a kormányzás átengedését, átjátszását!? Pedig a mai magyar helyzet – nem kis részben – épp azoknak „köszönhető”, akik hét éve azon fáradoznak, hogy az általuk gyűlölt kormány váljon hiteltelenné, amenynyire csak lehet és sodródjon a taccsvonalon kívülre, Magyarországgal együtt.
Név és cím a szerkesztőségben

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!