Érdekes ez a Pelczné: mindig igyekszik valamit kitalálni, és neki nem
fontos, hogy igaz-e amit mond, vagy sem. Neki az a fontos – és ezt
többször észrevettem –, hogy ő mond valamit, mi meg beszéljünk róla.
Nem volt ez most szombaton sem más, mint egy ügyeletes sajtómicsoda,
ezért leugrott a hölgy Miskolcról Budapestre.

Szóval, Pelczné kijelentette, hogy „elrettentő példaként hivatkoznak Magyarországra több európai országban és az Egyesült Államokban”. Amikor ezeket mondta, elfelejtette egy pillanatra, hogy nem a konyhájában főzi a szombati ebédet, hanem egy sajtótájékoztatón beszél.
Csodálkoztam, hogy a zsurnaliszták között egy nem volt, aki megkérte volna a hölgyet: mondjon példákat arról, hogy hol, mikor, kitől hangzott el, hogy hazánk úgy szerepel, mint elrettentő példa? Vagy ezért egy fideszes vezetőnek nem kell felelni? Hogy is van ez? Tudjuk, hogy milyen nehéz a helyzet Magyarországon, tudjuk, hogy ma egy vonalban vagyunk Ukrajnával, Lengyelországgal a gazdasági teljesítésben. Tudjuk, hogy nagyon gyenge a kormányunk, kimondottan gyenge a parlamentünk, ahol nem azzal vannak elfoglalva, hogy végre az ország gondjaival  foglalkozzanak, hanem azzal, hogy mikor győzi le Orbán Gyurcsányt.
Pelczné, mielőtt beugrott egy kis tájékoztatóra, nem tudta meg, hogy 158 ezerrel kevesebb állástalan van az országban, mint az a szám, amit ő kimondott, azaz 509 ezer. Természetesen a mai 351 ezer munkanélküli is hatalmas gond, és a kormánynak kötelessége ezen dolgozni éjjel-nappal, hogy meglegyenek a munkahelyek az embereknek. De a pártoknak is ez a dolguk, meg a parlamenti képviselőknek, akik között ön is helyet foglal.
Azt, hogy mennyire rossz a helyzet, nem maguk mondják meg. Erről beszélnek az emberek a villamosokon Miskolcon és Budapesten egyaránt. Pelczné kijelentette, hogy „a kormány propagandafüzettel és roadshow-val próbál felülkerekedni a válságon”. Sajnos ez a fideszes vezető hölgy nem érti, vagy nem akarja érteni, megérteni, hogy az ő utazásai megfelelnek egy igazi cirkuszi roadshow-nak, mert az, amit próbál nekünk előadni, nem más, mint az, amit tudunk: a Fidesznek nincs semmiféle programja arra, hogyan lehetne túljutni a gondokon. Nincs és nem is volt. És ha nincs ló, szamár is jó, mert beszélni a fideszes képviselők tudnak, s ebből a kormány is tanulhatna valamit. Szóval: ma van egy ellenzéki pártunk, amelyik rengeteget beszél, de fogalma sincs, hogy mit tud ajánlani az embereknek. És van egy nagyon gyenge kormányunk! De tisztelt Pelczné! Ha ilyen gyenge politikusaink vannak, miért kell hibáztatni egy egész országot? Ez, ha nem tudná, a mi hazánk, és nem hiszem el magának, hogy lenne valami ok elrettentő példaként említeni Magyarországot. Hiszem, hogy ez csak Pelczné véleménye!
Békesi Dániel, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!