Az ATV Tét című műsorában (Bolgár György, Bauer Tamás és mások) szóba
került a mélyszegénységben élő, és magas százalékban a cigányságot
érintő problémák megoldása is.
Általában a legszegényebb társadalmi rétegekben legnagyobb a „szaporaság”, s ez hazánkban sincs másként. A születés utáni 3-5 év sorsdöntő fontosságát és életre szóló hatásait senki sem vonja kétségbe. Ennek ellenére, erről senki sem beszél, holott ez az egyetlen magyarázata annak, hogy az összes eddigi – rövid, közép- és hosszú távú – programok, beleértve a rendszerváltás utániakat is, a rájuk költött forintmilliárdok ellenére is kudarcot vallottak. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy semmiféle családlátogató program és szuper óvodák létrehozása sem tudja ellensúlyozni a nyomorba született gyermekek ingerszegény kulturális és életviteli beidegzettségeit. Ennek következményeként egyelőre megállíthatatlanul növekszik azok száma, akik még általános iskolai tanulmányaikat sem tudják, vagy akarják befejezni. „Piacképes” iskolázottsággal, szaktudással nem rendelkezve, még saját maguk eltartása is nehezen biztosítható, nem beszélve a gyermekvállalás anyagi igényeinek előteremtéséről.
Nem lévén szakértője a témának, sejtelmem sincs, miként lehetne biztosítani az újszülött gyermek jogait a neki születésétől járó megfelelő neveléshez. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy iskolai tanulmányait hasonló esélyekkel kezdhesse meg, mint szerencsésebb kortársai, anélkül, hogy sérülnének a szülők jogai gyermekeik tetszés szerinti felneveléséhez. A jelenlegi közhangulat azt követeli a kormányzattól és az „igazi” szakértőktől, hogy végre nyíltan beszéljenek a témáról, s annak megoldásáról.Schedel Andor, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!