Humor a nyomorban

Az utóbbi idők legmegrázóbb és leglelkesítőbb filmje. Az első két perc után könnyezve nevettem, aztán felváltva sírtam és nevettem. Utoljára ilyet a Mindent anyámról című Almodóvar-eposz alatt csináltam, bár azalatt nemigen nevettem. Azért A szabadság útjain is pityogtam, de ott csak az erre kijelölt jelenetek alatt. Az Elcserélt életeken meg egyáltalán nem, holott érszaggatóan
brutális volt. Még a Benjamin Button különös élete is csak monumentális giccsnek tűnt a Gettó milliomos mellett.
Bírom Danny Boyle-t a Sekély sírhant bizarr, egyszerre felkavaró és nyomasztó mesterműve és a Trainspotting, kamaszkorom legbeszippantóbb és legelrettentőbb drogmovie-ja óta. Mindig nagyot tanít nekem, miközben feszegeti a határaimat, néha sok is az én finom lelkemnek, de ettől csontvelőig ható. Úgy tűnik, ha Boyle igazán jó filmet csinál, abban valakinek fejest kell ugrania a szarba – bocsánat, egy latrinába. Ewan McGregor után ezt most megteszi a kis Jamal, aki később, 18 évesen az indiai Legyen ön is milliomos!-ban indul, és a főnyereményt jelentő befejező kérdés előtt rendőröknek kell magyaráznia, hogy nem csalt, valójában az élete – meg az ebből adódó jó emberismeret és némi szerencse – súgta a helyes választ a kérdésekre.
Simon Beaufoy Vikas Swarup regénye alapján készült forgatókönyve a legkisebb királyfi boldogulásának klasszikus meséje – miközben a szívünk majd’ megszakad, annyira valós a hinduk és muszlimok valláskülönbségén alapuló rendszeres vérfürdője, vagy a koldusmaffia a szándékosan megcsonkított gyerekekkel – a globális popkultúra eszközeivel, mint a világ 53 országában vetített Legyen ön is milliomos! tévés kvízjáték. Ezért is lehet a Gettó milliomos a Föld szinte bármely pontján, bármely kultúrában élő, bármely korosztály számára egyaránt szórakoztató és tartalmas.
Danny Boyle, mint egy jó sebész, ügyesen nyúl az ember szívéhez és szakszerűen tartja kezében mintegy két óráig. Semmit sem akar nekünk elmagyarázni, nem akar minket meghatni, de nem is szépelgő, olyan természetességgel adja elénk a filmjét, mintha csak egy szép kavics lenne. Még az sem baj, hogy a sztori kicsit kiszámítható, bár a dramaturgia megtett mindent, hogy csavarjon a történetmeneten, a jelen időt mesterien összefilcezve a visszatekintésekkel. A film eredetiségét a színészek, különösen a gyerekszereplők frissessége, mesterkéletlensége is erősíti. Az operatőri munka, a vágás, a zene, mind tökéletes egységet alkot: pörgős, egzotikus, művészi, de még jól fogyasztható. Nem is fokozom tovább, a film egyszerűen kerek. Az sem fog csalódni, aki egy évben egyszer megy moziba, és óriásiak az elvárásai.
A Gettó milliomos azt sugározza, hogy a legmélyebb nyomorban is van humor, bajtársiasság, remény, szerelem. Kell ez a fanyar, mégis pozitív üzenet ma a világnak – annak a részének, amely nyomorog, és annak is, amely ezt még régi családi emlékekből sem ismeri –, mint egy kis friss levegő. Ezért talán nem is olyan nagy túlzás a lelkendezés a kritikusoktól és a 8 Oscar, 7 BAFTA és 4 Arany Glóbusz sem, amivel a filmet elhalmozták. De ha nem kapott volna egyetlen díjat se, a közönség akkor is kultuszfilmmé avatná. „Meg van írva” – ahogy Jamal mondaná. (Gettó milliomos, Forgalmazza a Fórum Hungary)

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!