Egyre ötletesebb, vonzóbb és megbízhatóbb autókat gyárt a Renault, csak
az egésznek egy nagy szépséghibája van: állandóan elkésnek a
konkurenciához képest. Így volt ez már az új Twingo esetében, amely
kategóriájának az egyik legeredetibb, legbájosabb és leginkább ár-érték
arányos modellje, csak éppen – még a franciaországi bevezetéshez képest
is – közel fél év késéssel érkezett meg. Ezalatt pedig letarolta az
egyre szűkülő piacot a konkurencia.


Most pedig kicsit hasonló a helyzet ezzel az igazán eredeti mini-szabadidő-egyterűvel, a Kangoo Be-Bop-pal is: ha már kapható lenne, akkor is jelentős késésben lenne francia és olasz vetélytársaihoz képest. A Reanult Kangoo Be-Bop megszületését szériaautóvá érését egyébként a 2007-es Frankfurti Motor Show-n kiállított, Kangoo Compact Concept nevű tanulmány iránt mutatott látogatói lelkesedésnek köszönheti. A kompakt méretű szabadidő-autó a maga eredeti formatervével és határozott kisugárzásával megmutatta, hogy egy életrevaló kisautó is lehet vonzó az aktív életet élő városlakók körében, akik számára fontosak az olyan értékek, mint a vidámság és barátság. Ami a külső formatervet illeti, a koncepcióautó egyediségét főleg nagyméretű üvegfelületei és sajátos, variálhatóságban is megmutatkozó, praktikus megoldásai adták, úgy, hogy a hangsúly mindvégig a térérzeten és a fényen volt.
A többi Kangootól főleg hosszában üt el, ugyanakkor 3,87 méterével jóval rövidebb azoknál, de olyan külső részletek is megkülönböztetik családtagjatól, mint a fekete fényszórókeretek, az egyedi ütközők és a 16 colos könnyűfémfelnik. Hasmagasságát az új Kangoohoz képest 20 mm-rel megemelték, egyben az oldalsó védőelemek egyfajta városi kalandor kinézettel ruházzák föl, amely kész szembeszállni a nagy ismeretlennel. Robusztus, kifejező vonalait külön élettel tölti meg a széria kéttónusú fényezés, amelyet egyenesen a koncepcióautóból vettek át. Kifejezetten kompakt külső méretei dacára a Renault legújabb modellje elképesztően nagyvonalú, hívogató hangulatú életteret biztosít az utasoknak.
B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!