Hogy a férfi vízilabda-válogatottunkkal egymást követő három olimpián is aranyéremig jutó szövetségi kapitányt, Kemény Dénest kérdezik, az jó évtizede megszokott dolog. Hogy csak a beavatottak előtt ismert szakmai „hálószobatitkokról” faggatják, már nem annyira. Az pedig, hogy egy „vezető állású” beosztott, vagyis egyik legjobb játékosa vallassa kapitányát – kuriózumszámba menő, kifejezetten meghökkentő esemény. Egészen addig, míg fény nem derül a rejtély mögöttesére: Varga Dániel, a Pekingben ötkarikás első csapatunk egyik alapembere egy új rádióműsor alkalmi riportereként tett róla, hogy se ő, se Kemény „ne ússza meg szárazon”, beavatottként bírva rá a szakvezetőt a kitárulkozásra.
Az új heti sportmagazin a bemutatkozást követően mindig szombaton, 10 és 11 óra között, csaknem egy vízilabdameccsnyi időben, azaz hatvan percben jelentkezik, s legeredményesebb olimpiai csapatsportágunkról mesél, vagy inkább mesélnek benne a közreműködők. Ebben a „plusz negyedben” a szerkesztői előzetes szerint színes érdekességek, hírek, öltözői titkok hangoznak-tárulnak fel, a műsor „egyszerre célozza meg a szakértőket és rajongókat, az ország válogatott csapata mellett a fiatalabb korosztálynak és a hazai bajnoki mérkőzéseknek, küzdelmeknek is kiemelkedő figyelmet szentel”. A magazin révén a hallgatók a sportág legnagyobbjai segítségével ismerhetik meg a vízilabda rejtelmeit és érthetik meg a sportág szabályait.
„A magyar vízilabdasport méltán népszerű hazánkban, így a Magyar Vízilabda Szövetség és az utánpótlás támogatásával igyekszünk azokban az időkben is fenntartani az érdeklődést, amikor éppen nem az olimpiai vagy világbajnoki sikerektől hangos a sajtó. A Vodafone kötelességének érzi, hogy ne csak a dicsőségben osztozzon, hanem a kemény és fárasztó hétköznapokon is kitartó támogatást nyújtson!”– jelentette ki Beck György, a főszponzor Vodafone Magyarország vezérigazgatója, aki egyáltalán nem véletlenül a sportág honi szövetségének alelnöke is.
A műsorkészítők ígérete alapján a hetente jelentkező magazinban a női és férfi felnőttválogatott tagjai mellett régi nagy játékosokkal, játékvezetőkkel, a csapatok mellett működő stáb tagjaival beszélget jelenlegi életükről, terveikről, sikereikről, vágyaikról a szerkesztő-műsorvezető, Jókuti András, aki persze szintén a pólós közegből jött, ennél fogva ugyancsak otthon van a sportágban. Helyet kapnak továbbá a jövő győztesei is: a magazin külön figyelmet szentel az utánpótlásnak, bemutatva egy-egy tehetséget, aki a jövőben akár folytathatja a magyar vízilabda sikertörténetének írását. (J.K.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!