MTK–Vasas 3-0 (0-0)



Gólszerzők: Kanta J. (49.perc, 11-esből), Urbán (86.p), Hrepka (89.p)



Az első félidő MTK-fölényt hozott, a kék-fehérek sorra alakították ki a
helyzeteket, de Németh Gábor, a Vasas kapusa remekül teljesített. A
szünet előtt aztán Laczkó kiállítása miatt megfogyatkoztak a vendégek,
ezzel nehéz helyzetbe kerültek.


Nem is bírta a nyomást a Vasas, a második félidő elején Paripovic buktatta Zsidait a 16-oson belül, Kanta pedig értékesítette a megítélt büntetőt. A 73. percben megpecsételődött az angyalföldiek sorsa, hiszen Paripovic is a kiállítás sorára jutott, kilenc emberrel pedig már nem volt esélyük az egyenlítésre. A „kegyelemdöfést” a csereként beállt Urbán adta meg egy szép góllal, de a végén még Hrepka is betalált.
Paks–Kaposvár 0-0
Az irreális szél rányomta a bélyegét a találkozóra, egy-egy távoli lövésen kívül komoly helyzet nem adódott a kapuk előtt.
Újpest–Siófok 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Rajczi (52.perc), Tisza (91.p)

Az első perctől mezőnyfölényben játszó újpestiek sorra alakították ki a gólhelyzeteket, ám az első negyvenöt percben nem sikerült bevenniük a siófoki kaput. Aztán 52. percben Rajczi Péter révén megszerezte a vezetést. Majd a 91. percben Simek Péter jobb oldali beadását Tisza kapásból lőtte a siófoki kapu bal oldalába. A lila-fehérek ezzel megerősítették második helyüket a tabellán.
Zalaegerszeg–REAC
2-1 (0-0)
Gólszerző: Illés (46.perc), Waltner (60.p),

A szünet után a ZTE gyorsan megszerezte a vezetést, sőt a második hazai találatot követően biztos győztesnek látszott, ám a vendégek szépítő gólját követően mezőnyfölénybe került a REAC és közel állt az egyenlítéshez.
DVTK–Honvéd 0-0
A kispestiek kezdtek bátrabban, többet birtokolták a labdát, de helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, így az első félidő küzdelmes játék után igazságos döntetlennel ért véget.
A szünet után a diósgyőriek nyomasztó fölénybe kerültek, de a kiállítást követően nem tudták érvényre juttatni támadássorozatukat. A kispestiek kis szerencsével szereztek pontot.
Nyíregyháza–Haladás
0-2 (0-0)
Gólszerzők: Sipos (53.perc), Kenesei (76.p, 11-esből)

Húsz perc után kiegyenlítetté vált a játék, a kapu előtt mindkét oldalon elakadtak a támadások.
A második játékrész elején Sipos szerzett vezetést, 30 méterről a kapu elé nyesett egy szabadrúgást, senki nem ért a labdába, ami a hálóban kötött ki. Ezt követően a vendégtérfélen folyt a játék, a betömörülő védelmet nem tudta feltörni a hazai csatársor. Kenesei egy kontraakció végén már a 16-oson belül járt, amikor Goia lerántotta. A büntetőt a sértett értékesítette.

A bajnokság állása:

1. DVSC16 11 3  2   34-14   36
2. Újpest17 10 6  1   32-18   36 

3. Vasas17 10 1  6   30-27   31 

 4. Haladás16 8  3  5   24-13   27 

5. ZTE16 7  4  5   27-23   25 

6. MTK17 7  4  6   25-23   25 

7. Fehérvár17 7  3  7   19-21   24 

8. Nyíregyháza17 6  6  5   21-19   24 

9. DVTK17 6  5  6   19-27   23 

10. Kaposvár17 6  4  7   27-23   22 

11. Kecskemét16 6  4  6   25-21   22 

12. Honvéd17 5  5  7   23-28   20 

13. Paksi17 5  5  7   23-33   20 

14. Győr15 5  3  7   23-19   18 

15. Siófok17 2  2  13  10-31    8 

16. REAC17 2  2  13  21-43    8

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!