Az elmúlt napokban Németországban a címlapokra került Dárdai Pál, a Hertha 32 éves játékosa, és nem véletlenül. Hiszen egy operációt követően visszatérve a csapat motorja volt a Bayern München elleni rangadón, mikor is a fővárosiak megfricskázták a münchenieket. Ezzel a győzelemmel a tabella élére ugrott a Hertha. Ezt követően azonban becsúszott egy vereség, majd a múlt héten a Mönchengladbach elleni meccsen Dárdai ismét főszerephez jutott, az ő góljának köszönhetően gyűjtötték be a három pontot, és ismét az első helyre lépett a tabellán a fővárosi együttes.
– A bajorokat legyőzni minden német csapat számára emlékezetes, már voltam részese ilyen sikernek, sőt egy alkalommal az én gólommal vertük meg őket. A mostani meccs különleges volt a számomra, mert négy héttel előtte megoperálták a térdemet, ám annyi sérültje volt a csapatunknak, hogy edzőnk megkérdezte, vállalom-e a meccset. Egész héten keményen dolgoztam, de csak a mérkőzés előtt egy nappal mertem azt mondani, hogy igen. De hozzáfűztem, csak egy félidőt vállalok, és valaki melegítsen állandóan, ha valami baj lesz. Szerencsére nem sérültem rá, és végigbírtam a találkozót. Nem is beszélve arról a hangulatról, ami a pályán uralkodott, 75 ezer néző előtt szerepeltünk, életemben ennyi ember előtt még nem fociztam.
Nem félt attól, hogy ha megsérül, akkor a szezon további részét ki kell hagynia?
– Természetesen volt bennem félsz, hiszen nem tartozom már a fiatalok közé, és bizony az én izmaim sokkal nehezebben regenerálódnak, mint a tíz évvel ifjabbaké.
Mi volt a műtét, és mennyi ideig tartott?
– Mondhatnám azt is, hogy egy „garanciális beavatkozás” volt, és 50 percig tartott. Tehát nem volt nagyon komoly operáció, de azért vigyáznom kellett, amikor elkezdtem az edzéseket.
32 éves. Meddig lehet egy ilyen kemény bajnokságban játszani, mint amilyen a német?
– Egyelőre motiváltnak érzem magam, élvezem a játékot, és amíg számítanak rám, addig mindent megteszek a csapatért, hiszen 12 éve vagyok már a Hertha játékosa.
Eddig hány bajnoki meccsen szerepelt?
– Amikor idekerültem, Berlinbe, még játszottam a második ligában is. Az első osztályban 258 bajnoki találkozón léptem pályára. Ez lehetne jóval több is, de mint mindenkinek a pályafutása során, vannak mélypontok, volt nekem is, amikor majdnem ott tartottam már, hogy eljövök Berlinből, mert az akkori edzőm nem szívelt valamiért, amit a mai napig sem értek.
De újra meg újra sikerült megújulnia. Mi a titka?
– A csodálatos családi háttér, s hogy minden idegszálammal a sportra koncentrálok.
Az első helyen állnak jelenleg. Mi volt az elvárás, amikor belevágtak a mostani szezonba, és változott-e a célkitűzés azzal, hogy ilyen jó a pozíciójuk?
– Amikor nekirugaszkodtunk a 2008–2009-es bajnokságnak, akkor egy UEFA-kupás hely elérése volt a cél. Most sem változott, de valahol mindnyájan abban reménykedünk, hogy BL-részvételt tudunk elérni. Ami meg a bajnoki címet illeti, nagyon nehéz sorozat vár ránk, 12 mérkőzés van még hátra az idei szezonból, és ha jól kalkulálok, akkor nyolc mérkőzést kellene megnyernünk ahhoz, hogy bajnokok legyünk.
Amióta Berlinben van, mi volt a legjobb helyezésük a Bundesligában?
– Harmadikak voltunk 1999-ben.
Ki ellen lépnek legközelebb pályára?
– Papíron könnyebb meccsnek ígérkezik, mint a legutóbbiak, a Cottbusszal mérkőzünk, de aki ismeri a Bundesliga színvonalát, az tudja, itt könnyű meccs nincsen.
(A találkozó után Dárdai Pál elmondta, hogy mindenki hallatlanul boldog, bár több góllal is nyerhettek volna. Majd hozzáfűzte, hogy az ukrán légiós társa, Andríj Voronyin három találata közül az utolsó olyan csodálatos volt, amilyet hosszú évek óta nem látott. Négy embert cselezve ki lőtt a kapuba.)
Tősgyökeres berlininek számít már. Megismerik az utcán?
– Természetesen, s mostanság többször is megállítanak, hogy gratuláljanak, és elbeszélgessenek velem.
Lesz folytatása a Dárdai családban a labdarúgásnak?
– Hála istennek úgy látom, igen, három fiam van, és mind a három labdaőrült. A legnagyobb Palkó, 10 éves, a korosztályos bajnokságban sorozatban lövi a gólokat, ami nekem nemigen erősségem, mert vagy a kapus véd, vagy a kapufa hárította a lövéseket, most a Mönchengladbach elleni meccs után, amikor hazaértem, a fiam azt mondta, na apa, végre te is betaláltál. A másik két srác is hasonlóan szereti a labdarúgást, a legkisebb, Bence háromévesen végigcsinálja a nagyobbakkal az edzést, de természetesen még meccsen nem játszhat, és a hétéves Marci fiam is jól kezeli a labdát.
Megy a szekér. Ismét a magyar válogatott biztos emberének számít. Hogyan látja esélyeinket a világbajnoki selejtezők folytatása előtt?
– A legfontosabb, hogy az első tavaszi meccsen Málta ellen biztosan szerezzük meg a győzelmet, és a soron következő, Albánia elleni találkozón sem szabad megbotlanunk. De mindenkit arra intek, nem szabad egyik ellenfelünket sem lebecsülni, hiszen a máltaiak megszorongatták már csoportellenfeleinket, az albánok pedig döntetlent játszottak az abszolút esélyes Portugáliával szemben. Éppen ezért nagyon fontos lenne a számunkra a hat pont. Ez jó folytatást is ígérhet, ha csapatunk továbbra is annyira motivált, és annyira sikerorientált marad, mint amilyen ősszel volt. Hiszen aki látta meccseinket, emlékezhet arra, hogy Svédországban úgy kaptunk ki, hogy nekünk volt több helyzetünk, mint a vendéglátóknak, és a hazai, dánok elleni találkozón is nekünk állt a zászló. Egy biztos, a tavaszi szezon nehezebb lesz, mint amilyen az őszi sorozat volt. De mindnyájan abban reménykedünk, hogy végre megszakad az 1986 óta tartó átok, amely a válogatottunkat sújtja.
Egy gondolat erejéig térjünk vissza Németországba: tartják egymással a kint játszó magyarok a kapcsolatot?
– Napi szinten nem, de Lőw Zsolttal, Lisztes Krisztiánnal és amióta újra ideszerződött, Király Gabival is hetente beszélünk telefonon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!