A Fidesz a kormányzati válságkezelő programra éppúgy nemet mond, mint a
Reformszövetség terveire, vagy akár az MDF éllovasává avanzsált Bokros
Lajos felvetéseire: március közepére mind világosabbá válik, hogy a
nagyobbik ellenzéki pártban a napi politikai érdekek totálisan
felülírják az egyetemes érdeket.
Immár a Budapesten állomásozó diplomaták is konstatálják, hogy a Fidesz-vezetés a Parlamentben és minden más fórumon kategorikusan elzárkózik a racionalizálási és a reformintézkedések megvitatásától. Nincs még egy jelentős közép-európai konzervatív párt, amely ugyanezt tenné. Orbán Viktor kijelentései, amelyekkel a koherens program hiányát leplezi, tükrözik a makacs ragaszkodását „az egyetlen csodagyógyszer” koncepciójához. Legutóbb nyilatkozatában e héten az Inforádiónak ezt jelentette ki az 1990 óta elveszített munkahelyek visszapótlásával kapcsolatban: „Az egymillió munkahelyet részben az államnak, részben a piacnak vissza kell pótolnia, ezért a Fidesz gazdaságpolitikája olyan eszközöket tartalmaz, amely azt a célt szolgálja, hogy létre tudjunk hozni egymillió új munkahelyet Magyarországon. Ez nem lesz könnyű munka, jó néhány év kell hozzá, de meg fogjuk tenni. És ha egymillióval több munkahely, illetve dolgos kéz van Magyarországon, akkor az államháztartás és a költségvetés bajait is sokkal könnyebb lesz kezelni”.
Nem csoda, hogy egy olyan tervet, amely röpke néhány esztendő alatt – tartósnak ígérkező recesszió körülményei között – egymillió új munkahelyet tart lehetségesnek, ráadásul úgy, hogy csak ezután kezeljék az államháztartás és a költségvetés bajait, szakmai körökben dermedt csend fogadott. Egy pártközeli forrás ezzel kapcsolatban éppen Szapáry György volt MNB-alelnököt idézte, aki a Fidesz feltételezhető gazdaságpolitikai lépései, illetve ezek kommunikációja kapcsán a minap tett árnyalt nyilatkozatában azt mondta, nagyon fontos, hogy ne mondják az ellenkezőjét annak, amit kormányra kerülve csinálnának... (A Fidesz már tavaly nyáron épp Szapáryt kérte fel a párt ún. Euro munkacsoportja vezetőjének és megbízta őt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tervezésével).
Valójában Orbán „kézrátételes gyakorlatának” néhány korábbi kordukumentuma mintha mára már jótékony feledésbe merült volna. Például a 14. havi nyugdíj meglepetésszerű ötlete, amely nem került komoly szakemberekkel alapos egyeztetésre. 2006 elején a pártvezető elmondta, hatszázezer új munkahely jöhet létre az általa indítványozott járulékcsökkentési koncepció eredményeképpen: „Az új munkahelyek létrehozása és az aktív keresők számának növekedése nyomán 2006 és 2010 között a 14. havi nyugdíjat is be lehet vezetni.” Szakértők akkor rámutattak az ötlet képtelenségére: a munkaadói tb-járulék tízszázalékos csökkentése 650 milliárdjába került volna a költségvetésnek, ami így eltüntette volna a 13. havi, és még további három nyugdíj fedezetét is... Emlékezetesebb az a tavaly novemberi nyilatkozat, amelyet a Fidesz veszprémi elnökségi ülését követően tett: „A Fidesz felszólítja a jegybankot, illetve a kormányt az alapkamat azonnali és radikális hat százalékra való csökkentésére.” Orbán indítványáról hírt adva akkor a Magyar Rádió tudósítója konstatálta: az elemzők többsége az ötletről még véleményt mondani sem hajlandó. A kisebbséghez tartozott ezek szerint az MKB bank ismert szakértője, aki rámutatott: egy drasztikus kamatcsökkentés nyomán a forint leértékelődne, az MNB iránti bizalom megrendülne, a folyamat végül az infláció emelkedésében csapódhatna le… Utóbb a jegybank, mint ismeretes, nem drasztikus, szolid csökkentési folyamatot indított el. A szakemberek egy része szerint a realitások figyelembevételével még ez is túl sok volt az országnak, túl hamar: az orbáni drasztikus variáns biztos út lett volna az államcsődhöz.
A Fidesz az ünnep napján külön nagygyűlést tart, a pártelnök szónoklatától hívei azt várják, hogy eldördüljön a kampányidőszak startpisztolya: a voodoociklonok tömeges megjelenését. jelzi előre a politikai meteorológia. A voodoo (ejtsd: vúdú) Haiti népének ősvallása, amelynek „leágazásai” máig tovább élnek. Szorosan kapcsolódik a ráolvasáshoz, a hithez a csodagyógyszerekben, valamint a varázslatokhoz és a neosámánista babonákhoz is. Valahavolt hívei emberáldozatot is bemutattak, máig fő szertartása a célszemélyt ábrázoló babák rituális tűkkel történő többszörös átszúrása.B. B.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!