A karnevál története
1797-ben Napóleon elfoglalta Velencét, és betiltotta a karneválokat. A helyzet a hódító bukása után sem változott. 1980-ban aztán olasz értelmiségiek, elsősorban a híres filmrendező, Fellini ötletére kezdték el újraéleszteni a karnevált. Úgyhogy 29 éve van csak újból karnevál, mégis olybá tűnik, mintha mindig is lett volna. Több százezer turista keresi fel ilyenkor a lagúnák városát. A vaporettók, vagyis a vízibuszok egymást érik, hiszen a rengeteg turistát el kell szállítani. Sokszor felvetődött, hogy ezeket kitiltják a velencei óvárosból, ugyanis a hullámokat felverik, és ez károsítja az épületeket. Károk ide, károk oda, mégis járnak a vaporettok, ugyanis a gondolázás drága, a vízitaxi szintén, és gondolni kell a kispénzűekre is.
Makaóban van a világ legnagyobb kaszinója, a Venetian hotelben, és ott is láttam gondolákat. De nem velencei gondolakészítő mester termékei voltak, hanem kínai gondolák. Ugyanolyan, mint a velencei, csak negyed- annyi az ára. A gondola fekete-arany színű, hihetetlenül kényelmes, és igencsak romantikus Az olasz gondolás kis velencei kalapban evezget, és persze énekel is, ha igazán rátermett. A gondolázás első igazán embert próbáló élménye, amikor megalkuszunk az olasz csónakossal, már ha egyáltalán alkuképesek vagyunk. Én például megkérdeztem, mennyiért lehet egy kicsit gondolázni. Rám nézett a derék fiatalember, és azt mondta, hogy 200 euró. Tizenhat éve járok különböző okokból Velencébe, sosem volt szívem kiadni ennyi pénzt. Most azonban muszáj volt, a forgatás miatt. Megpróbáltam azért alkudozni, hogy spóroljunk egy kis pénzt. Közölte a gondolás fiatalember, hogy szabott árakkal dolgozik. Aztán kiderült, hogy a szabott ártól mégiscsak el lehet térni egy kicsit, felfelé. Ugyanis 300 euró lett a dolog vége. Hiszen elmondása szerint dupla élményt nyújtott nekünk, és még fel is vehettük, rögzíthettük, úgyhogy ez a legkevesebb. A rendes amerikai turistáknak erre a szemük se rebben, mi se pánikoljunk. Végül is egyszer van karnevál.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!