A Népszabadság február 16-i száma „Börtönbe kerülhetnek az
útkartellezők” címmel figyelemre méltó interjút közölt dr. Nagy
Zoltánnal, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével.
A hivatal törvény adta lehetőségeivel élve, már nemegyszer többmilliárdos bírsággal sújtotta a gazdasági versenyt korlátozó, kartellező vállalkozásokat. Ezen vállalatok ennek ellenére folytatták nemzetgazdaságot jelentősen károsító tevékenységüket. Most, amikor nemcsak a kormány, hanem a szakmai és civil szervezetek is keresik annak lehetőségét, hogy az adókat minél ésszerűbben használják fel, különösen fontos annak megakadályozása, hogy a kartellező cégek ne dúskáljanak a közpénzekben.
Nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unió minden országában igyekeznek felszámolni a kartelleket, amelyeknek árfelhajtó hatása 10-15 százalék. Magyarországon a közbeszerzésekre évente mintegy 2000 milliárd forintot fordítanak, így 10 százalékos árfelhajtó hatás esetén 200 milliárd forint veszteséget okoznak a kartellek. Ezért indokolt dr. Nagy Zoltán álláspontja, amely szerint feljelentették a legutóbb feltárt nagy útépítési kartelleket.
A kartellek hosszú távra szerveződnek, ezért tartósan érvényesül káros hatásuk; az adófizetők pénzéből kevesebb jószágot lehet vásárolni, a piaci struktúrát befagyasztják, ugyanis az új piacra lépők elé korlátokat állítanak, gátolják a innovációt, rontják a versenyképességet.
Az egyértelmű, hogy a világgazdasági válság kevesebb negatív hatást váltana ki hazánkban, ha a versenyképesség jobban érvényesülne. A versenytörvény 11. §-a hiába tiltja a versenytársak közötti összejátszást, a versenyt korlátozó megállapodásokat jelentős volumenű közbeszerzések során, ennek ellenére ismétlődnek a kartellezések. Ezek létrejöttét megkönnyíti, hogy hazánkban kevés a piaci szereplő, igen nehéz az új vállalkozások piacra lépése és korlátozott a homogén termékek helyettesíthetősége.
2003-tól az önkormányzatok polgármestereinek, jegyzőinek részletesen ecsetelem a kartellezés negatív nemzetgazdasági hatásait, és rámutatok arra, hogy a kartellek összejátszásának milyen formai és tartalmi jelei vannak. Minden alkalommal kérem a résztvevőket, hogy a versenykorlátozás, verseny megszüntetés esetén tájékoztassák a Gazdasági Versenyhivatalt.
A 2008-ban elfogadott közbeszerzési törvény alapján, az ajánlatkérőknek be kell jelenteni minden olyan közbeszerzési eljárást, amelynek során az ajánlatok elbírálásakor felmerül a versenykorlátozás, vagy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja. Sajnos eddig ilyen bejelentési kötelezettség nem érvényesült.
Dr. Takács Imre Hajdúszoboszló,
szakközgazda
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!