A 600 éves cigánykérdésről

Ennek alapján alakult ki a „cigánybűnözés”, mint ki nem mondott jogi kategória, pontosabban minősítő körülmény, ami tagadása ellenére létezik és gyakran eluralkodik a bűnüldözés, valamint az igazságszolgáltatás bugyraiban. A szavak súlyosak, a helyzet még súlyosabb, részben azért, mert a rendvédelem és az igazságszolgáltatás nem áll hivatása magaslatán, néhányszor hibát hibára halmoz.
Mindenki más, aki idejött a magyarok közé, tudott és akart is asszimilálódni. A cigány túl messziről jött, és mindenben más volt, mint akik a középkori Európában éltek. Ezért a „magától való” asszimilációra képtelen volt. Szerintem legfeljebb olyan integrációra vállalkozik, ami által helyet kap a társadalmi munkamegosztásban. A történelem során csak a szegkovácsok, az (erdélyi) aranymosók, később a teknővájók, kosárfonók, s még folytathatnám tucatjával a mesterségeket, a mutatványosok, majd a zenészek voltak, akik „lépést tartottak” a környezetükben élő közrendűekkel, sőt, néhányan messze túlhaladták azok teljesítményét (például a zenészek). Mégis, 1945-ig, mondjuk 1960-ig, egyfolytában éreztették/éreztettük velük felsőbbrendűségünket, ami odáig „elment”, hogy a „tükrös kávéházban” – ha világhírű is volt a cigányprímás, akkor is tegezte a magyar úr. Miért szerették volna meg a magyar környezetüket? Inkább alakoskodtak, megtanultak „cigánykodni”, ahogy cigánynál magát többnek érző legszegényebb magyar is mondta.
A 18-19. század fordulóján 75 000 és 100 000 közé tett cigányság létszáma száz év alatt megháromszorozódott, helyzetén azonban senki és semmi nem jobbított; helyzetük és a velük való bánás inkább romlott. A Horthy-korszakban már nem a kóborlásban, hanem – általában a cigányok marginális helyzetéből eredő – sajátos életmódjukban és devianciájukban látták a (máig meg nem oldott) bajok gyökerét. Ami a devianciát illeti: a magyarországi cigány lakosság bűnözése a 19. század utolsó évtizedeiben, majd a Horthy-korszakban (1920–1944) magasabb volt ugyan az országos átlagnál, de nem volt magasabb, mint a hasonló helyzetben lévő társadalmi csoportok (például a zsellérek, napszámosok, cselédek, munkanélküliek, köztük sok-sok iparos) kriminalitása. (Napjaink statisztikája hasonló.)
Egy Kertész Ákostól származó gondolattal fejezem be: „A romának megvolt a helye a munkamegosztásban, de ezt elsöpörte az indusztriális kapitalizmus... A roma tehetséges. Előbb lesz zenész, író, színész, mint (a vendéglátó ipart kivéve) szakmunkás... A jobboldalról szított hisztériában is azt kell tudnunk, hogy a cigányból nem lesz munkás, mert a magyar munkások kiutálják maguk közül, az értelmiséggé (egészségügy, tanügy, társadalomtudományok) a művésszé és az önálló egzisztenciává (pl.: akár az adófizetőként vásározó kereskedő) válás folyamatában kell támogatnunk őket. Mást nem tehetünk. Együtt kell élnünk velük, akik közel 600 éve éltek s haltak itt, ahonnét közülük hurcolták gázkamrába azt a 60-80 ezret, akik magyarok, magyar cigányok voltak. Együtt s békében  kell (kéne) élni azzal a 7-800 ezer magyar cigánnyal, akiknek többsége tudja: a nagy világon e kívül nincsen számukra hely”.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!