Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén született egy fontos törvény,
amelyik egészen pontosan rajtunk, olyan embereken kíván segíteni, akik
önhibájukon kívül elvesztették munkahelyüket, és a lakáshitelüket sem
tudják kifizetni.


Örültünk, hogy a magyar állam a rászorultság elvét figyelembe véve, segít, meg kezességet vállal két évre, miután mi, adósok átütemeztük a hiteleket, és a csökkentett törlesztőrészletet fizetjük. Másnap megjelent egy fideszes képviselő, aki kijelentette, hogy „a kormány teljesen újraírta az egész törvényjavaslatot, amivel BOHÓCOT csinált az egész parlamentből”. Mádi László nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy nem a kormány csinált bohócot a parlamentből, erre ők kevesen vannak. Inkább a fideszes képviselők teszik ezt már évek óta, amikor elfelejtik, hogy azért küldtük őket, mi, választók a parlamentbe, hogy dolgozzanak, ezért kapják a hatalmas juttatásokat. És ne érezzék magukat egy cirkuszban, amikor ki- és beszaladgálnak.
Érdekes, hogy nem azzal vannak elfoglalva, hogy világgazdasági válság van. Nem érdekli őket, hogy a kormány igyekszik segíteni a SZEGÉNY embereken. Érzem, igyekszik megtenni mindent, hogy csökkentsen azokon a nehézségeken, amelyek így váratlanul ránk hárultak. Tegnap még volt munkánk, Mádi úr, tegnap még örültünk az életnek, nem foglalkoztunk a piszkos politikával, nem érdekelt, hogy ki a főherceg az országban. Mára semmink sem maradt, csak egy kis remény: hátha hoznak olyan törvényeket, hogy legalább valamivel könnyebb lesz az életünk.
Sajnos, Mádi úr, bohócot az egész magyar népből önök csinálnak. Lehet, nem vitatom, sokat, rengeteget hibázott ez a szocialista kormány, de most, amikor nehéz idők vannak, igyekeznek a néppel együtt lenni. Mádinak nincs jogában sértegetni egy egész kormányt. Majd akkor lesz, ha ők, azaz a  Fidesz fog kormányozni, és ők különbek lesznek. Az ellenzék pontosan hat éve cirkuszt csinál az egész parlamentből. Az ott helyet foglaló urak és hölgyek egymást sem tisztelik viselkedésükkel, ezért hogyan is várhatnánk el, hogy bennünket, választópolgárokat tiszteljenek. Ránk szükségük van minden négy évben egyszer. Amikor választások vannak. De mi most is szeretnénk túl lenni a nehézségeken, ezért köszönet a kormánynak, hogy segített. Várjuk a további lépéseket.
Szrúli Tiborné, Sárvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!