Mesedélután

Mi az, hogy ti nem vagytok gyerekek? Azonnal jelentkezzen, aki ezt a butaságot mondta!
No lám, inába szállt a bekiabáló bátorsága, pedig egyelőre meg sem büntetném. Egyelőre annyira jó vagyok hozzátok, hogy magam sem értem. Meg is nézem néha magam a tükörben, hogyan fér el bennem ennyi bölcsesség és jóság a mai vérzivataros időkben, amit saját buta fejecskétekkel hoztatok magatokra, mikor más óvó bácsikat akartatok a nagy magyar óvodában.
Sebaj, gézengúzok, legalább tanultok a saját károtokon. Hallom ám, hogyan szepegtek, kiabáltok, hogy egyre kevesebb a játék, hogy nincs süti ebédre, és a tányérkákon kisebb a hús. Fel a fejjel, legföljebb egy évet kell aludnotok, hogy minden megváltozzon. De ha jók vagytok, és szépen, hangosan kéritek, talán már a húsvéti nyuszi tojik nektek új óvó bácsit. Nem árulom el, milyet, csak annyit súgok: eléggé fog hasonlítani hozzám. Se csúnya nagy orra, se csúnya nagy bajsza nem lesz, csak szépsége lesz, de az irgalmatlan. Majd meglátjátok, mikor a térdére ültet benneteket, és megkérdi, mi fáj.
Úgy tudom, akad köztetek, aki annyira mohó, hogy már most szeretné tudni, pontosan hány sütit, csokit, nyalókát kap majd naponta a Mindig Igazat Mondó Bácsitól. Miféle kérdés ez, báránykáim? A cica se kérdi, hány egeret foghat, ha majd tele lesz a magtár, hanem örül, hogy lesz egér az éhínség után. Ígérem, jut nyalóka minden választópolgár-gyerek kezébe. A másik kezébe pediglen nemzetiszín papírzászló, amit nemcsak március idusán lengethet, mikor a csúf óvó bácsik is lengetni szoktak, hanem az év bármelyik napján. Azzal kergethet el nagy hasú bankárt, szakállas pedofilt, külföldiül karattyoló pénzmutogató bácsit, meg persze a régi, alvadt struktúrákat, akikről nem kell tudnotok, kicsodák, micsodák, majd én megüzenem, vagy lerajzolom.
Egyet se féljetek, amíg engem láttok, csak igyekezzetek, hogy mindig engem lássatok, valahányszor fölfelé nyújtogatjátok a nyakacskátokat.
Telibeszélték persze a fejeteket, hogy nem kell mindent odaföntről várni, hogy tudtok ti gondoskodni magatokról is. Édes istenem, hogyan tudnátok! Lám, itt álltok egyedül, remegve a zord, mohó, aljas világban, ahol mindenki a ti zsebpénzetekre pályázik, kivéve a Mindig Igazat Mondó Bácsit, meg az ő barátait és üzletfeleit.
Sugdossák a fületekbe, hogy ne sírjatok, ne toporzékoljatok, mert a régi óvó bácsik megjavulnak majd, és sok mindent másképp csinálnak, mint eddig.
Ne higgyetek a rókák hízelgő szavának. Nekem higgyetek!
Hogy miért pont nekem? Aki másfél év múlva is ugyanezt kérdezi, nemcsak barackot kap a buksijára, hanem… Na jó, erről majd máskor mesélek.
Meglátjátok, ha én ügyelek rátok, rend lesz az óvodában. Akkora rend, amekkorát elképzelni se tudtok, mihasznák, akik folyton visz-
szabeszéltetek az óvó bácsiknak, és kivertétek a hisztit, mikor szigorúbb eszközökhöz nyúltak – bár ebben igazatok volt. Egyáltalán, nektek mindig igazatok van. Aztán nekem lesz mindig igazam, de ez egyfelől később lesz, másfelől a ti javatokat szolgálja. Maradjunk annyiban, hogy a zsebpénzeteket megvédem, sőt, még többet fogok adni, föltéve, hogy a csúnya óvó bácsik hagynak valamit a malacperselyben, ami korántsem biztos, amilyen feketelelkűek.
Most pedig énekeljük el együtt a Himnuszt, madárkáim, és ha a „védő karhoz” érünk, gondoljatok valaki szépre, okosra, Istentől valóra. Hogyhogy kire? Ne fecsegjetek összevissza! Nézzetek rám!

R. Székely Julianna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!