Fiar Sándor, a Delta és a Főtér házigazdája szerint nem feltétlenül
szükséges természettudományos diploma, csak őszinte érdeklődés, ha
valaki tudományos műsort szeretne vezetni.
„Persze könnyebb így, biológusként, geográfusként magyarázni a nézőknek. De nem vagyok fizikus, mégis ugyanolyan élvezettel mutatom be a fizikai Nobel-díjas eredményeket. Az a lényeg, hogy az ember megtalálja azt a hangot, amivel közel lehet hozni a tudományt a nézőkhöz” – mondta a Magyar Televízió műsorvezetője, akit kilenc éve láthatnak a Deltában. „Annak idején Kudlik Júliától vettem át a ma már negyvenöt éves múlttal büszkélkedő műsort. Ha valaki meghallja a zenéjét, vagy látja a kezdő képkockákat, azonnal tudja, miről van szó. Miközben megreformáltuk az arculatot, évről évre próbálunk tartalomban is újítani” – magyarázta. „Persze nálunk is felmerült a kérdés, szabad-e a tudományos hitelesség rovására változtatni, bulvárosabbá tenni az adásokat. Az áltudományos hírekkel talán könynyebb a nézőket csalogatni. Mi nem engedünk be ilyen témákat, nem felkapott külföldi hírekből halászszuk össze a műsort, hanem tartjuk magunkat a jelmondatunkhoz: tudomány – tiszta forrásból. Ezért voltak olyan időszakok is, mikor nem voltunk elég trendik –, de az idő minket igazolt, mi még mindig talpon vagyunk” – tette hozzá a műsorvezető, akinek munkáját 2003-ban a MÚOSZ Hevesy Endre- díjjal jutalmazta.
Fiar Sándor egy Duna melletti kis faluban, Dunapatajon nevelkedett, az állatvilággal, a természettel hamar barátságba került. „Már a gimnáziumban sokat kirándultunk, amikor pedig egyetemre jelentkeztem, a csirkék viselkedéséről adtam be dolgozatot, melyet a saját baromfiudvarunkban megfigyeltek alapján írtam. Az etológia képzeletben számomra olyan volt, ahogy a Spektrum Tv-n látni; a kutatók megfigyelik és lefilmezik, hogyan vadászik az oroszlán, a gepárd. Ehhez képest, mikor a magyar etológusok közé először beálltam, Bugacon, mínusz tíz fokban nyulak táplálkozását kellett figyelni” – nevetett. „A doktorimat már inkább földrajzból írtam, így lettem geográfus. Egyetemistaként rendkívül olcsón eljuthattunk a volt Szovjetunió mesés, déli területeire, és egyetemek közötti kapcsolatok révén olyan kedvező árú utakat tudtunk kifogni, melyekre ma már nemigen adódna lehetőség. Ekkor barangoltuk be Nyugat-Európát is, gyalogszerrel, sátorral” – emlékezett vissza.
Már tanársegédként dolgozott az egyetemen, mikor a Repeta című műsor forgatócsoportja felkérte, segítsen be az egyik adás elkészítésébe. „Rögtön éreztem a kontaktust a kamerával és – azt mondták – egész jól ki tudtam emelni azt, ami érdekes lehet a néző számára. Olyan közösségbe kerültem, akikkel közösen gondolkodtunk. Operatőr barátommal együtt kezdtük el járni a világot, így jutottunk el Izlandra, ahol első dokumentumfilmünket forgattuk, amely a 33. Filmszemlén a dokumentumfilmek között első díjat nyert. Miután felfigyelt ránk a televízió, már lehetőségünk volt az Antarktiszra is túrát szervezni. Ez volt az egyik nagy álmom, megfogott az a rengeteg expedí-ciós történet, mely a sarkvidékhez kapcsolódik és mindenképp olyan helyre vágytam, ahol van még felfedezni való. Persze az ember egész élete is kevés ahhoz, hogy ellátogasson mindenhová, ahová érdemes, ha csak a Kárpát-medencét nézzük is...” – sóhajtott. „Mára az én életem is megváltozott, már nem vagyok az a csavargó filmes, mint egykor. Azóta született két gyermekem, innentől az ember inkább a családjára koncentrál. Mondom ezt úgy, hogy a Delta mellett a Főtér című műsort is vezetem, ahol háromhetente egy hétre elmegyünk forgatni valami klassz helyre” – nevetett. Fiar Sándor azért a külföldi csavargásokkal sem hagyott fel teljesen; immár családjával éppen ma indul Kubába. „Mindig úgy gondoltam, hogy egy igazi földrajztanárnak először be kell járnia a világot. Nagyon kevés, ha csak a tankönyveket ismeri, az élményeiből is kell meríteni.” A műsorvezető rendszeresen publikál, előadásokat tart, általános és középiskolákba jár népszerűsíteni a tudományt és a világ izgalmas tájait.
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!