Pozsonyi MTI-jelentés szerint szombaton államfőválasztást tartottak
Szlovákiában. A választási helyiségek reggel héttől este tíz óráig
voltak nyitva, tehát lapzártánkig még előzetes eredmény sem érkezhetett.
Gasparovicot, a jelenlegi államfőt, a koalíció két legerősebb pártja az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-sociálna demokracia) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) támogatja. Radicová a parlamenti ellenzék közös elnökjelöltje, így élvezi a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) támogatását is. Megfigyelők arra számítottak, hogy az első forduló nem hoz elnököt, így második fordulóra kerül sor, amely április 4-re van kiírva. Általános a várakozás, hogy Gasparovic és Radicová jut be a második fordulóba. A hivatalos végeredmény vasárnap délelőttre várható.
Saját szándéka ellenére került a kormánypárti politikusok által az ország iránti lojalitás hiányával és irredenta hajlammal vádolt magyar kisebbség a szlovákiai elnökválasztás középpontjába – írta szombat délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap. A magyarellenes görcsölések megmérgezték a szlovákiai elnökválasztást című cikkében a mértékadó párizsi újság arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák kormánypártok által rendszeresen becsmérelt magyarok nem hagyták szó nélkül, amikor a jelenlegi államfő, Ivan Gasparovic felrótta nekik, hogy nagy részük nem beszéli a szlovák nyelvet, vagy egyszerűen nem akar szlovákul megszólalni. „A Fico-kormány, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) hatására a kilencvenes évek nacionalista hangján beszél. A szlovák–magyar viszony holtpontra jutott és a magyar kártya lett ismét a szlovák politikai élet egyik legfőbb témája” – mondta a lapnak Grigorij Meseznikov politológus. Felidézve az elmúlt hónapok nagy port kavart incidenseit – a tankönyvek nyelvhasználati joga körüli vitától a dunaszerdahelyi „brutális rendőri fellépésig magyar szurkolók ellen” – a Le Monde kiemelte, hogy a Magyar Koalíció Pártja a liberális ellenzék jelöltjét, az 52 éves Iveta Radicová szociológust támogatta a kampányban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!